Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

nak. A határkövekbe gyakran véstek feliratokat, néha egyéb jeleket is, olykor tárgyakat temettek alájuk és úgy tűnik, valami közük lehetett a tűzhöz: mintha nagy véteknek számított volna valamit megégetni rajtuk. - Az egyéb határjelekről (amilyen a bakhát, a cégér, a hancsikolás, stb.), amelyekről Takács Lajos bőségesen beszél, itt nem szólunk. 4. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvekben gyakran találkozunk olyan adatokkal is, amelyek arra utalnak, hogy az emberek valamilyen módon igyekeztek hasznosítani a határ területét. A legkézenfekvőbb hasznosítási mód már csak a határ sáv alakja miatt is az volt, hogy út céljára fordították: s valóban mindennapos dolog, hogy utak két oldalán sorakoznak hosszan a határjelek. Ebből viszont az is következik, hogy gyakran keresztezte egymást két út a határon és nem tarthatjuk kizártnak, hogy összefüggés van a keresztutakhoz és a határokhoz fűződő hiedelmek között. - Sok adatot találunk arra, hogy közösségi létesítmények kaptak helyet a határon: malomgátak, malomfejek, búzavermek, kenderáztatók, szérűhelyek, kovácsok szénégető helyei, stb.

11 A faluközösség gyakran csak a határon engedte megtelepedni az idegeneket, mint például a taszáriak valamely tatárokat, illetve a büssüiek csavargó 12 és tolvajságból élő rácokat. A határ legelterjedtebb hasznosítási formája azonban kétségkívül az volt, hogy a pásztorok pihenő helyül használták: innét tarthatták legjobban szemmel saját jószágaikat, de az idegen állatokat is, hogy azonnal kiszedjék közülük a vámot, ha átjönnek a területükre. Ezt a tényt számos földrajzi név -Sózó körtvélfa, Nyugovó, Sertésfertő, Békességes halom, stb.- is bizonyítja. A tanúk pedig sokszor szabályos kis életképeket kerekítenek a pihengető pásztorokról, mint például 1748-ban Barcza János, aki elmondja, hogy "püskösd ünnepek után... kisgombai helységbéliek marháiknak pásztora lévén, ugyan kisgombai határon Dezső Ádám uram gulássával tüzet raktunk és ottan keserű gombát sütöttünk, ezen fatens pedig hasán feküvén, úgy mulatván magát egy kis boczafa síppal, marháit deleltetvén..."

1

"

5 stb. De a határ volt a pihenő helye az úton járóknak is: a zsolcai határdombok között fogták ki ökreiket a miskolci vásárra igyekvők, a pátrói határjelnél a Kanizsára sót szállítók. - Úgy gondoljuk, ezek az adatok szintén a határ "senkiföldje" jellegéből vezethetők le és azt bizonyítják, hogy a határ az