Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

ugyanis a dobszaiak egy darab görösgáli földet akartak határukhoz csatolni, ezt a Vajda Györgyöt vették rá a hamis esküre; ő pedig "valóságos nagydobszai földet lábbeliébe tévén, az Szakadáti vizén innénd napkeletről levő valóságos görösgáli mezőn hitit le tette, mondván: no vice ispány uram, ha mostanában is valóságos nagydobszai földön nem állok, tehát az isten engem meg büntessen és úgy reszkessek, mind az nyárfa levél. És azon túl a reszketés rajta meg történvén, halála órájáig mindétig felettéb reszkető volt, elannyira, hogy utoljára esztelen és fél meztelen járván, még csak reá nézni is iszonytató volt..."^ - Ez a példa a túlvilági büntetésben való hitet is meggyőzően bizonyítja. 3. A határ tudásának forrása leggyakrabban a határjelek ismerete volt. E jelek jól alkalmazkodtak a tájhoz: erdőkben általában fákat alkalmaztak erre a célra, fátlan helyeken pedig köveket, földhányásokat. A határfákat legtöbbször egy vagy több kereszttel jelölték meg, ami -túl azon, hogy a kereszt a legkönnyebben bemetszhető jel- ismét csak a hiedelmek meglétére utal. Az ország egyes, főleg nyugati területein általános volt az úgynevezett koszorúzás, amely talán a cserzés egyik fajtája: csak kérge egy részétől fosztották meg gyűrű alakban a fát. De számos adatunk van más jelekre is: betűkre, a falvak címer-szerű jelére (ilyen például az ekevas) . - A másik leggyakrabban előforduló határjel a földhányás

, amelynek határjelölő funkcióját azzal is erősítették, hogy különféle tárgyakat rejtettek el benne. Erre a 9 szokásra a középkortól kezdve vannak adataink, de élt a XVIII. században is: somogyi példákból tudjuk, hogy fazék kölest, pálinkát ástak be a határdombokba. S talán ez a szokás ad magyarázatot arra, hogy miért találkozunk a határjárások során elég gyakran olyan típusú nevekkel, mint például "Kincs ásó gödör, Kincses megye, Pénz vájó verem" - bár arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a határokon található, sokszor igen régi sírok is felkelthették az emberek kincskereső kedvét. - A legérdekesebb jelek azonban kétségkívül á határkövek

. Takács Lajos figyelte meg, hogy ezek között régi, még a pogány korból való kőbálványok is akadtak, amelyeket a kereszténnyé lett falu száműzött a határszélre, a senkiföldjére. S talán ez az oka annak, hogy a közönségesebb határkövekről is szinte babonás borzadállyal szólnak a tanúk, akik véletlenül -például szántás közben- ilyenekre bukkan-