Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
357 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 júl. 27. Nagyon másképp hangzanak a mai hírek. Maniu, a Kormányzótanács elnöke, azt táviratozta az itteni prefektusnak, s hivatalos jelentések is úgy szólnak, hogy csapataik „glóriás múltjukhoz híven” mindenütt áttörtek a Tiszán, valamint 24 km-re nyomultak előre, sok hadifoglyot ejtettek, ágyúkat, gépfegyvereket, két páncélvonatot, igen sok hadiszert zsákmányoltak. Mint majdnem egy hét óta, ma is egész nap esett az eső; – így telt el ez a mai szent vasárnap. júl. 28. Ma már enyhült a tegnapi búsmagyarság. A hivatalos hadijelentésekből nem tűnik ki, hogy a románok a Tiszán túl (pláne Ceglédig!) nyomultak, Szolnok és Tokajnál (helyesebben Rakamaznál) a magyarok még hevesen ellenállnak, sőt a vérmesebbek szerint Püspökladány és Báránd közt megtartották állásaikat, és csak Nagyvárad felé küldött járőreiket nyomták vissza. Abban, hogy tankokat is foglaltak tőlük, az antant titkos segítségét látják, s a román lapok ma Ausztria és Olaszország kérdőre vonását javasolják, mily úton kerültek hadiszerek a vörösekhez (akik azonban már rózsaszínben játszanak)? Sőt az antant nyomósabb segítséget is adna, ha a támadókat a határvonalak mögé visszanyomni nem sikerülne... Mindenváró Ádám mottója tehát, hogy „Küzdj és bízva bízzál!”. Bukarestből (nem a lapok útján) Brătianu bukásának és Maniu háborús (nacionalista) pártja felülkerekedésének híre érkezett; Ausztriával a békét nem írják alá. Most már kezünkben van a földreform és a választási törvény tervezete; amaz földönfutóvá tenné, s emez sem kíméli a magyarságot. „Koldusok leszünk.” – mondta br. Wesselényi Istvánné is, aki ma meglátogatott. Unokái (Bethlen Györgyné, Horváthné) a forradalom első napjában csak a rajtuk levő ruhában menekülhettek hozzá, s azóta is sok kár érte őket. Rattigan bukaresti angol követ s felesége meglátogatta Wesselényi Miklósnét (Paget Ilonát), s főképp közgazd. szempontból tanulmányozza Erdélyt. (Mi csak autójukat láttuk ma.) Az angolok nem engedik át a zsákmányszállító tehervonatokat, s ma Erdély főbb állomásain százával vesztegelnek a gépekkel stb. megrakott teherkocsik, minek következtében igen nagy a kocsihiány. De nemcsak a vagyoni, hanem a személyes szabadság is ékesen virágzik. Brassóból kiutasították az eskümegtagadó tisztviselőket; ezek azonban tiltakoztak, s Maniu kijelentette, hogy a kiutasító rendeletet közegei féreértették, – nem rájuk vonatkozik. Tegnapelőtt pedig a ref. egyháztörvényszék ülésén egy illuminált hadnagy (beszipált dászkál) mindig belekotyogott az előterjesztésekbe, s azt hívén, hogy valami bank gyűlésén van, a mérleg stb. előterjesztését követelte, s mikor Nagy Károly püspök ismételten felfüggesztette az ülést, őt be akarta kísértetni, mire azonban az egész testület kijelentette, hogy püspökével megy. Meg is indultak az őrjárattal, de a hűs utcai levegő kissé csillapítván a hadnagyot, kijelentette, hogy csak menjenek haza ők is, a katonák is. Az urak azonban kijelentették, hogy ez nem tréfa; fölmentek hát együtt a térparancsnoksághoz, hol – mivel a magyar beszéd nem kellett – Sándor József románul adta elő az esetet; bocsánatkérés és az lett a vége, hogy egy udvarias tisztet küldtek biztosnak, s így nyugodtan végezhették be az ülést. – A délutánt Szádeczkyéknél töltöttük. Őket egész villájukból ki akarták telepíteni, Hirschler prelátust pedig ki is telepítették valamennyi szobájából, mert a plébániának „magas”, sőt állítólag igen magas vendége érkezik: maga a román király. – A szász tisztek, kikkel rosszul bánnak, rendesen a Jókai és a Majális utcában fogadtak szállást, hogy, ha kell, együtt legyenek. A mărăşeşti-i emlékre való gyűjtésért a bennszülött tisztek nemigen lelkesednek: „ötven különb csatánk is volt annál”. A romániai és az itteni tisztek közt sok efféle apró torzsalkodás van; talán nagyobb is. – Az
