Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1918
233 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 elhatározták, hogy a miskolci orsz. értekezleten képviseltetik magukat. Valami százan jelentek meg. jún. 14. Somogyi Laciné (Szekér Sarolta) húgomnak június 9-én leánya született. Mariskának keresztelik és keresztszülei lányomék. Isten éltesse! jún. 15. A cselédválság egyelőre véget ért, két bonchidai menyecske (testvérek) beszegődött, s így feleségem, lányom egyhónapi cselédkedés után kissé kevesebbet dolgozhatnak. – Mind a három unokám megmutatta bizonyítványát, ámbár Ivi sírva, mert jelesei és két jója mellett egy elégségese is van (a számtanból), inkább helytelen magaviselete, mint rossz tanulása miatt. Sanyinak jelesei mellett 2 jója van, Laci mindenből jeles; Sanyi volt a legszorgalmasabb, sőt igazán nagyon szorgalmas, de mindegyikkel meg lehetünk elégedve. jún. 16. Dr. Váradi Ödönnek, az Isonzómenti Tárogató 32 szerkesztőjének emléksorokat küldtem – kívánsága szerint – az ünnepi szám részére. A nagyváradi V/4. zászlóalj katonái mind bihari fiúk, akik Boszniában, Szerbiában, Montenegróban derekasan csatáztak, s tegnaptól fogva az olaszországi általános támadásban izzadnak; ki tudja, ráérnek-e ünnepi számot szerkeszteni! jún. 17. A Tanári Kör elfogadta Apáthy szövegezésében azt az indítványt, hogy a választásokkor csak oly képviselőt támogat, ki a tanárok és tanítók munkájának és érdekeinek előmozdítására ígéretet tesz. Apáthy tehát mégis behozta körünkbe a politikát. jún. 18. Két kisebbik unokám, Laci és Ivi, barátjukkal Orosz Palival (ki május 27. óta vendégünk volt) ennek anyja felügyelete alatt nyaralni mentek Szenterzsébetre – 35 ̊C melegben. jún. 19. Harsányi István társai nevében is megköszönte, hogy a Thaly balladáinak hitelességét védő sárospataki tanárokról akad. emlékbeszédemben elismeréssel emlékeztem meg, és közli Szabolcskának egy jellemző nyilatkozatát. jún. 20. Egyetemünkre 900-nál több szabadságolt önkéntes és tiszt iratkozott be, de – mint a dékán jelentette karunk mai ülésén – ebből csak 19 a bölcsész. Nekem 132 hallgatóm van, s idáig szorgalmasan jár egy törzsközönség. jún. 21. Spitkó Lajos özvegye, Spilka Lujza sógorasszonyom reggel érkezett meg Budapestről s ezentúl kolozsvári lakos lesz; velünk egy fedél alatt, Mariska lányoméknál vett ki két földszinti szobát, s az alházban konyhát és cselédszobát. Neve napját este azzal a jókívánsággal köszöntöttük, hogy jól érezze magát új otthonában. jún. 22. Du. 4-kor temettük Versényi György barátomat, ki 20-án reggel 66 éves korában halt meg. Még a budapesti egyetemen barátkoztunk össze; Körmöcbányáról – körmöci aranyak nélkül – Kolozsvárra jövén a fels. lányiskolához, tanította lányomat 32 A nagyváradi V/4-esek hadiújságja.