Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1918
234 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 is, ki szép előadására kedvesen emlékezik, s egy ideig nekem is titkárom volt a Tanár Körben. Az Irod. Társaságnak legmunkásabb tagjai közé tartozott. Derék, becsületes, jó ember, de gyönge költő volt. Nyugodjék békében! jún. 23. Majláth püspök panaszolja, hogy őt még nem szólították fel tagnak a M. Tört. Társulatba, s hogy atyját a Márki–Beksics-féle Modern Magyarország gőgösnek tartja. Ez a felfogás a Beksicsé; megösmertetem vele 1883-ban az országbíró meggyilkoltatásakor írt cikkemet,33 melyben egészen másképp nyilatkozom, s megkérdem, atyjának nem maradtak-e emlékiratai? jún. 24. Ivi először van neve napján idegenben, s így nem „ünnepelhettük”. Isten éltesse az öreget! Írtam neki. jún. 25. Egész nap sok vendégünk volt. jún. 26. Dr. Papp József kolozsvári főispán felhívására vállalkoztam, hogy augusztus második felében összesen 8 előadást tartsak a szünidei tanfolyamra berendelt oláh tanítóknak a magyar történelemből. Hogy megértik- és megszívlelik-e, más kérdés. Hiszen tegnapelőtt is a térparancsnokság intette le az oláh egyetemi katonahallgatókat, hogy hadi jótékony célokra ne mint oláhok rendezzenek hangversenyt. Nem okulnak. – Rigler rektorral megnéztem az egyetem újrafestését, tisztogatási munkáját; az én szemináriumom is rendbe jön valahára. A Nachrichten-Stelle július 3-án megy ki az egyetem középponti épületéből, mely így valahára felszabadul. – A négynapos sztrájk után ma este olvashattunk megint helybeli esti lapokat; híreik milyen szürkék az újságtalanság idejének rémhírei mellett: 200 000 halott, 100 000 fogolyveszteségünk a Piavénál, a legelső magyar a hírek hatása alatt megzavarodott, Budapesten 40 000 német fogja helyreállítani a rendet, s más ilyen szamárságok, amikből csak a hadvezetőség szamárságába vetett hit maradt meg általánosan elfogadott ténynek. jún. 27. Laci unokám is Szenterzsébeten ülte meg neve napját, remélhetőleg a legjobb hangulatban. Isten éltesse! Neki is írtam, mint holnapután névnapozó kis gazdájuknak, Orosz Palinak is. jún. 28. Lujza bútorai szerencsésen megérkeztek Budapestről. jún. 29. Mariska segítségével nagyjából már be is rendezkedett, s így kissé nyugodtabb. jún. 30. Szomszédunkból, a tanítóképzőből, a hadifogoly tisztek Quarantain-je (vesztegháza) elköltözött, s a kapubejárat felett ma már a M. Kir. Honvéd Ludovika Akadémia tábla függ, a fiúk már elhelyezkedtek. – Ma fejeztem be a két dolgozószobámban felállított mintegy 8000 kötet és füzet katalogizálását, de még a többi szobában is vannak rendezésre váró könyvek. 33 Mailáth György. [Nekrológ.] Arad és Vidéke, 1883. márc. 30.