Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
A háború és az impériumváltás krónikája
14 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. azzal járt, hogy a budapesti lapokat egy darabig látványosan elégették a pályaudvaron. A mindig naprakészen tájékozódó Márki gyakran írt a megbízható hírek hiányáról, 1919. január 15-én egyenesen középkori állapotokat emlegetett: „[...] budapesti lapokat pedig dec. 30. óta nem kapunk, sőt 5–6 nap óta egyáltalán leveleket sem. Ilyen süketek csak a szegény középkori krónikások voltak”.28 A júliusi bejegyzések hasonló helyzetről számolnak be: „Teljes fél esztendeje ma, hogy el vagyunk rekesztve a Nyugattól, s onnan semmiféle hírt és levelet nem kapunk – a kultúra nagyobb dicsőségére. De hát ma vettük először észre az Economulban kidugott zászlót ezzel a felirattal: Crişana ori moarta. – A Körös-vidék vagy a halál!”29 Mint a naplóbejegyzés mutatja, egy zászlófeliratból következtettek arra, hogy a harcok éppen a Körös-völgyben folynak. Az elszigeteltség bénítóan hatott a politikaformáló magyar elitre. El voltak vágva Budapesttől, a megszállók lehetetlenné tették a helyi hálózatok működését, az ellenállás legkisebb jelére letartóztatással, jelentős vagyonvesztéssel járó kiutasítással válaszoltak. Mindemellett Márki Sándor naplója azt mutatja, hogy az erdélyi magyar politikai elit nem volt felkészülve a fordulatra, arra semmiképpen, hogy kritikus helyzetben, nagy nyomás alatt a központtól elvágva a maguk politikai erejükre és képességeikre lesznek utalva. Úgy tűnik, az 1916-os román betörés az erdélyi politikusokat nem a hasonló helyzetre alkalmazható stratégia kidolgozására indította, hanem inkább megnyugodtak, s elhitték, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségeseivel együtt képes megvédeni Erdélyt. A hírek a bezártság közepette is meglepően gyorsan jártak, de a távolabbi színterekről érkező információk valóságtartalma közel sem volt megbízható. Még gyakrabban előfordult, hogy a több kézen átmenő tudósítások torzultak vagy újabb rétegeket kaptak. Egy-egy naplóbejegyzés – mint csöppben a tenger – mutatja a hírek gyors metamorfózisát és a közvetítő közeg vágyait és reményeit. Az egyik 1919. márciusi bejegyzés egy román katonai gépről ledobott üzenet történetét rögzíti: „Éppen ebédhez ültünk, mikor egy »Vienna« jelzésű repülőgép ment át házunkon, s egy kis csomagot dobott le a szomszéd tanítónőképző kertjében. A gyerekek azonnal áthozták, s az éppen hazaérkező Szerb Miron román alezredes bontotta fel a kilőtt tölténybe dugott levélkét, melyben a bécsi román nemzeti tanács küldötte kéri az állomásparancsnokságot, hogy a leszálló helyre autót küldjön. Ezzel az alezredes azonnal a rendőrségre ment, s már szemben találta Popp rendőrfőkapitányt, ki a hírre jött (a Rozsnyayéknál lakó román tiszt értesítette), s így azonnal visszatért. Az utcából sokan jöttek be hozzánk, érdeklődni, mi van a cédulákon, s kértek ilyen cédulákat, amilyenek, persze, nincsenek. Délután, hallom, már mégis azt beszélték, hogy ez állott rajtuk: »Türelem. Jön a segítség. Károlyi.« Mintha Károlyinak az egész idő alatt eszébe jutott volna, hogy legalább ilyen biztatásokkal vigasztalja a mindenfelől elzárt Erdélyt!”30 Az idézett szö vegből több, az adott történelmi pillanatot meghatározó tendenciát ki tudunk bontani. Ez a néhány mondat is tükrözi az elszigeteltség mértékét s a megszállók kontrolljának erősségét. A repülőgépről ledobott üzenet híre több szálon villámgyorsan eljutott a rendőrkapitányhoz. Az elzártság közepette bármilyen jel pillanatok alatt reményforrássá válhatott. Egy biztató politikai hír, egy kedvező haditudósítás nyomán az indokoltnál bizakodóbbá vált Kolozsvár magyar lakosságának hangulata. A közvélemény különösen nagy várakozással fordult a városba látogató antanttábornokok, diploma-28 MSN, 1919. jan. 5. 29 MSN, 1919. júl. 1. 30 MSN, 1919. márc. 17.
