Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1916

105

MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916

csehet amazokkal egy sorban nem illik említeni. Délelőtt híre terjedt, hogy egy öreg oláh postánkat fel akarta robbantani. Még az asszonyok is verték; pedig szegény ártatlan volt a dologban; egy világító pisztolyt talált, s nem tudván, micsoda, beledobta a Szamosba, midőn működni kezdett. Ezért kapott ki.

Délben az egyházközséggel kondoleálni voltam Hirschler plébánosnál, kinek édesanyja meghalt. Arz lovassági tábornok is – mint a plébános vendége – koszorút tett a koporsóra. A temetés ma délután történt meg. Odamenet beszéltem Lukács Adolf rektorral; újságolta, hogy a beíratásokat, mint a háború első esztendejében, szeptember végéig meghosszabbították; s most fölmegy a miniszterhez, mert a szűkebb tanács értekezlete kívánatosnak tartja, hogy ezt a félévet egyáltalán meg se tartsuk. Én ez ellen erősen tiltakoztam, s ő meg is ígérte, hogy ilyen javaslattal nem áll a miniszter elé. – A kávéházból hazamenet új menekülőket találtam otthon. Az öreg (86 esztendős) Hellwig Vilmos nyug. szászrégeni igazgatót s leányát, az újegyházi luth. pap feleségét, aki Heinrich Gusztávnál lakik. Egyheti út után jöttek saját kocsijukon, melyet útközben Marosludasnál a katonai kincstárnak ajándékoztak oda, annak fejében, hogy egy főhadnagy „katonai” vonatra ültette őket; de ez bizony személyvonat volt, mely egyáltalán nem járt, s azalatt a főhadnagy saját jótékony céljaira eladta 1200 koronáért a kocsit s lovakat, és csak másnap, mikor már fél napig ültek az egy helyt veszteglő vonaton, egy kapitány előtt tett panaszukra, a csendőrség azonnal előkerítette a fogatot, melyen azután a törődött aggastyán folytatta útját. Itt azután a gazd. akadémiának egy üres nagy szobájába szállásolták őket, ahol az öreg alá egy rossz szalmazsákot adtak, az asszonynak semmit. Természetesen magunknál tartottuk őket is (ez idő szerint tehát 7 szállóvendégünk van), s ők egy hét múlva most először jutottak meleg ételhez és rendes ágyhoz. S hány ilyen bajról hall az ember! Volt tanítványom, Horedt Vilmos, szebeni luth. elemi isk. igazgató is jelentette, hogy földönfutó lett, kocsin viszi családját dr. Kepp-pel, egy törvénysz. bíróval s még egy másikkal – négy kocsiból álló karavánon – Hódmezővásárhelyre, s azután katonai szolgálatra jelentkezik. Szebenből különben járőreink elől az oláh járőrök kivonultak, s így ottan most nincs ellenség. Ma különben Betegh kormánybiztos kihirdette a működő hadsereg területén, vagyis Erdélyben, a statáriumot, vagyis a polgári egyének fölött rögtönítélő katonai bíróságot. Szükséges volt, mikor egész népvándorlás özönlik Kolozsvár felé, hol ezekben a napokban Erdély szíve dobog, mint hajdanában. Délután 6-kor az EMKE direktóriuma elnökletem alatt ülést tartott, melyen a menekülők pillanatnyi segélyezésére 10 000 koronát szavaztunk meg, s az elnökség belátása szerint kiosztandó különleges segélyekre még 2000 koronát.

szept. 4.

Reggel az utcán volt tanítványom, dr. Molitorisz Károly jelentette, hogy feleségével, két kicsiny gyermekével és cselédjével ő is kocsin menekült Szebenből, a városházán utánam tudakozódott, hogy hozzám száll, de hallva, hogy vendégeim vannak, az utcán véletlenül talált öreg dajkájukhoz szállt, és most Szabadkára megy, hogy családját elhelyezvén, azonnal katonának jelentkezzék. Török István volt koll. igazgató, kit főhadnagy (ügyvéd) fia eleste nagyon megtört s Deák kollégiumi tanár kérdezték, meneküljenek-e, de majdnem leszidtam őket. Kérdések, amiket a kishitűektől az ember úton-útfélen hall, s nem csoda, hogy hall, mikor nem látja, hol az állam és hol a hadsereg ereje. De majd meglátja. Tegnap is hogy kigömbölyödtek az ábrázatok, mikor a Galíciából jövő 6-os honvédbakák dalolva, tréfálkozva vonultak végig. Most már több ilyen csapatot látni, s az emberek lassanként elhiszik, hogy nem kell óráról órá-