Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1904

49 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1904 határbiztost a katonai elszállásolásoknál, hulladék tűzifák eladásánál, a katonaság mar­háinak legeltetésénél s árveréseknél követett szabálytalanságokról vádolta. 12 tanú, többnyire vörös zsinóros sötétkék nadrágban, kivarrott tüszővel, kihúzott ingben, fö­lötte varrottas bőrmellényben, posztókabátban, térden felül érő csizmában jelentek meg. Ilyenformán öltözött még a szegény oláh cigány is, akinek hegedűjét a jegyző ellicitáltatta, 1 frt-ért csalafintás módon ő maga váltotta magához és csak 14 frt-ért akarta visszaadni. „A falu jegyzője” elítéltetésére nem került a sor, mert a terhelő val­lomások alapján – az adatok egészben véve igazaknak bizonyulván –, Dorgó kir. ügyész visszavonta a vádat Czobor ellen, olyan kommentárral, mellyel a cikknél is jobban eláztatta az elöljárókat. A tárgyalás, a déli szünet leszámításával, így is reggel 8-tól este 5-ig tartott. máj. 28. Az esküdtszékben Székely Béla volt lakatoslegénynek és Schwartz Miksának saj­tó útján elkövetett rágalmazási és becsületsértési pere elmaradt, mert Schwartz nem jelent meg. – Du. részt vettem az EMKE 20. közgyűlésén és egy órával később az Erd. Múzeum tört. szakosztályának közgyűlésén. Azon sokan voltak, ezen ... nyolcan. máj. 29. Az egyetem évzáró ünnepén Apáthy rektor szépen beszélt; ezúttal nem politizált. Fabinyi az anyag egységéről beszélt, de a rossz akusztika következtében csak egyes szókat értettem belőle. E félévi előadásaimat a francia forradalom történetéből (melyet hallgatóim 426 lapon hektografáltak) május 20-án fejeztem be, szemináriumi előadá­saimat pedig 25-én. Mivel tavaly nem jegyeztem, ide írom, hogy 1902/4-ben ezeket a dolgokat adtam elő: I. 1) A középkor története 25 órában 108 hallgatónak 2) Oroszország a XVIII. száz. 25 órában 38 hallgatónak 3) Történ. gyakorlatok 20 órában 14 hallgatónak II. 4) A XIX. sz. tört. áttek. 48 órában 168 hallgatónak 5) Történ. gyakorlatok 24 órában 12 hallgatónak 1903/4. I. 6) A középkor II. fele 35 órában 70 hallgatónak 7) Középkori tanulmányok 11 órában 17 hallgatónak 8) Történ. gyakorlatok 22 órában 14 hallgatónak II. 9) A francia forr. tört. 44 órában 198 hallgatónak 10) Történ. gyakorlatok 27 órában 17 hallgatónak Összesen 283 órában 676 hallgatónak37 Ezzel tanárságom 27 éve alatt tanóráim száma 10 618-ra, s 12 év alatt egyet. hallgatóim száma 2722-re növekedett. Délben itt voltak a zöldfejűek s este búcsúvacsorán Kozma Imre, kit megválasz­tottak M[aros]vásárhelyre körorvosnak, s Kozma Gyula, ki ez évben huszárfőhadnagy létére I. éves abszi volt s most egy biztosítótársasághoz megy. Imre távozását sajnálom, jó fiú volt, hozzánk nagyon ragaszkodott. máj. 30. Az esküdtszék Fisch Gézának sajtó útján elkövetett rágalmazása és becsület­sértése ügyét tárgyalta volna, de a felek kibékültek. Reinbold h. elnök szép beszédben köszönte meg az esküdtek, különösen a tanárok buzgóságát, én viszont az esküdtek 37 Márki az összesítésben vétett, a helyes végösszeg: 281 órában 656 hallgatónak.

Next

/
Thumbnails
Contents