Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1914
429 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 nek és komédiásnak tartja, aki a teológiai karra érdemtelenül viszi be Kiss Ferenc ladányi papot, Pokolyt pedig felültette, mikor vele szemben Zoványit játszotta ki; viszont Zoványi is becsapta a konventet, mikor sárospataki tanársága ügyében azzal kért rehabilitációt, hogy hiszen, mint jól dotált fővárosi könyvtárnok úgysem törekszik többé tanszékre, a rehabilitáció után mégis visszament Patakra, most pedig Pokolyt szorítja ki Debrecenből. – Házi ezredünk, az 51. gy. e., melynek egykor én is hadnagya voltam, tegnap ment el a háborúba. Tőlünk jobbról balra, a tanító- és a tanítónőképzőkben voltak elszállásolva; a tisztek és az altisztek a leányok rózsaszínű paplanjai alatt álmodoztak – ki tudja, miről? A lányokról-e, vagy a dicsőségről? Legigazabban mind a kettőről. Részük legyen benne! aug. 16. A kultuszminiszter (Jankovich) 2491/1913–4. eln. sz. a. mint jövő évi rektort a dékánokkal együtt meghív 19-ére értekezletre az egyetem jövő tanévének megnyitása és mikénti berendezése kérdésében. Ez a mostani katonai vonatokon négy éjszakát jelent. aug. 17. Unokáim „ünnepélyt” rendeztek a király születésnapjára. Délben és este Szentkirályiék voltak vendégeink. Úton, aug. 18. Schmidt Henrikkel már reggel 2 órakor kimentem a pályaudvarra, s vele, Somló Bódoggal („a beteg” Balogh Artúr jogkari dékán helyettesével), Rigler Guszti orvoskari és Tangl Károly természettud. kari dékánokkal megindultunk a mozgósítások tartama alatt a civileknek egyedül megtartott s naponként csak egyszer induló postavonaton. Nagyváradon 6 1⁄2 óra hosszat kellett várnunk; bejártuk tehát a várost, megmutogattam annak nevezetességeit, adóztunk a hölgyeknek a „katonapon” a behívottak családjai részére, a Rimanóczy Vendéglőben megebédeltünk, s esőben mentünk ki a vasúthoz, hol a nekünk fenntartott 6. helyre egy, a folyosóra szorult, bécsi asszonykát is felvettünk. Három éjszakát azért töltött a vonaton, hogy megláthassa Váradra behívott tartalékos hadnagy urát, de csak 5 percet tölthetett vele a pályaudvaron, mert ezredével a férjnek indulnia kellett – maga sem tudja, hová. Útközben az Alföldön a tegnapi vihartól, jégtől csúffá tett vidékeket láttunk, és nagyon sok szembejövő katonavonattal találkoztunk. Tiroliak, stájerek is jöttek, s még az alföldi magyarok is Heillal, Hochhal köszöntötték őket, ők pedig a magyart s a háborút éltették. A vasúti kocsikat gallyakkal, virágokkal, tréfás és harcias feliratokkal díszesítették, mindenekfelett pedig jókedvűek voltak és daloltak. Kisújszálláson este lampionos menettel, magyar nótákkal, dikciókkal fogadták őket. Püspökladányban és másodszor – éjfél felé – Szolnokon vacsoráztunk. Mindenütt volt rá körülbelül másfélórai időnk. Úton, aug. 19. Szundikáltunk, ahogy lehetett. Rákos táján, mint közben is, katonavonatokkal találkoztunk, a reggelire eltett elemózsiát odaadtuk a bakáknak, kik legjobban egy nagy üveg lekvárnak örültek, melyet egy utazó asszonytól kaptak. Egynegyed nyolckor érkeztünk Budapestre; a mostani eléggé üres Pannoniába szálltam, a 122. sz. szobába, Rigler pedig a mellette levőbe. Átöltözés után lementünk a kávéházba reggelizni és újságokat olvasni. Néhány automobilon akkor is hoztak szabácsi sebesülteket. Majd jó nagy sétát tettünk a városban, pl. megnéztük a leszakadt Lánchidat, s 11 óra felé bementünk a kultuszminisztériumba. Ott a szűkebb tanács tagjaival bemutatkoztunk Jankovich miniszternek, aki beszédemre azzal válaszolt, hogy minden tőle kitelhetőt
