Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1914
430 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 megtesz egyetemünkért, de pénzt a költségvetésben szigorúan megszabott összegen felül nem adhat; sőt, az átalányokból való megtakarításokat is azért kérte a múltkor, hogy esetleg a dologi kiadásokból fedezhesse, ha személyes járandóságainkat a háború miatt le kellene szállítani. Ilosvay Lajos államtitkár és Tóth Lajos referens, kiket szintén fölkerestünk, az egy pénzen kívül hasonlóképpen minden jót ígértek. Annyi bizonyos, hogy nagyon rózsaszínűnek nem látják a helyzetet; de azzal vigasztaltak, hogyha győzünk, mindenre lesz pénz. Az új egyetemek megnyitásáról nem volt szó; csak annyit hallottunk, hogy a tanári kinevezések már a király előtt vannak. A miniszter tőlünk előlegesen tájékozódni akarván, az egyetem megnyitása dolgában hogyan gondolkodunk, kijövet Schmidt úgy találta, hogy amit Rigler az orvosi kar nevében mondott, nem fedi azt, amit ő Szabó Dénestől hallott; ebből keményebb szóváltás lett, s Rigler rendreutasította Schmidtet. – Én azután meglátogattam Spitkóékat, de csak a sógort találtam otthon. A Pannoniában elköltött ebéd után (hol a lourdes-i nagyon kalandos zarándoklat után a francia udvariasságról sokat beszélni tudó Hirschler plébánosunkkal s Kende és Kuncz hittanárokkal s dr. Arányiékkal találkoztunk) Lujza sógorasszony fölkeresett, s mondta, hogy Márki Pista alezredes öcsém holnap, a neve napján indul háborúba. Isten vezérelje, s ne igazolja kétségbeesett családja aggodalmait! – Délután négy órakor a két tudomány- és a műegyetem új rektorai és dékánjai Jankovich miniszter elnöklete alatt s Ilosvay államtitkár és Tóth Lajos miniszt. tanácsos jelenlétében értekezletet tartottak, amelyen a miniszter felhívására mindenki nyilatkozott. Abban állapodtunk meg, hogy bár talán csak az I. és II. évesek iratkozhatnak be, az egyetemet megnyitjuk, de a megszokott ünnepségek nélkül. A beíratások egész szeptemberben folynak, az előadások október 5-én kezdődnek; a szigorlatokat, vizsgálatokat szokott módon tartjuk. A háborúból hazatérő fiatalokkal szemben a legszabadelvűbb eljárást követjük abban a tekintetben, hogy félévét senki se veszítse el. Tetszéssel fogadták azt a javaslatomat, hogy számukra evégből az I. s esetleg a II. félév főkollégiumaiból repetotitóriumokat tartsunk, hogy kollokválhassanak. A miniszter – mint már a déli fogadtatásnál is – a kolozsváriaknak külön is megköszönte, hogy ilyen fáradságos útra szánták el magukat. Én Riglerrel és Somlóval ülés után azonnal a szállodába s onnan a vasútra siettem, de már nem kaphattuk meg (bár jó sokáig vártunk még) a kijelölt I. oszt. kocsit, s így egy eleinte kissé morgó, de azután nagyon barátságos oláh-zsidó (két kocsiban megosztott) család szívességéből nyertünk egy-egy szűk ülést a II. osztályban. Mintegy 50 kocsiból álló vonatunk jóformán vasúti múzeum volt: minden kocsi más-más típus, már csak vicinálisokon használatos, folyosó nélküli kocsikkal is; köztük román és osztrák kölcsönzések is. A külföldről hazasiető román ifjak s a Törökország részére eladott német Goeben és Breslau hadihajók pulai hajógépmestere s több legénye polgári ruhában velünk jöttek. Kolozsvár, aug. 20. Két asszony s mi öten szorongtunk egész éjjel a kocsiban. Társaim oly figyelmesek voltak, hogy lehetőleg két helyet biztosítottak számomra; de többnyire ébren voltam, nézegetve a katonákat, kiket az állomásokon éljeneztünk, hochoztunk. (Jövet még a szomszéd fülkében utazó konzervatív br. Jósika Samu is fölmelegedett irántuk egy-egy éljenig, s kézzel való integetésig.) – Délben három óránál tovább álltunk Nagyváradon. Nem mentem be, mint terveztem Karácsonyi Jánoshoz, akit jövet a király születésnapja, most pedig Szt. István ünnepe foglalhatott el, hanem Riglerrel, s a B[uda]pesttől velünk jövő Erdélyi Palival az állomáson ebédeltem meg. Ismét elindulva, a már említett (gondolom, Gold nevű) család legifjabb sarja, egy okos tekintetű
