Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1910
267 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1910 dec. 10. Bírótársai ma este bankettel ünnepelték Heppes Miklós táblai tanácselnököt, ki 1864. márc. 15. óta szolgálván, most nyugalomba ment. Sajnálom, hogy doktorom tilalma következtében nem mehettem el bankettjére, pedig még Sarkadról ösmerem, s itt talán én vagyok legrégibb ösmerőse. Egyébiránt megint mindennap találkozunk a New York kávéház asztalánál. B[uda]pestre megy nyugalomba, de amint mondja, mindig itt szeretne nyaralni, a Házsongárdban. dec. 12. Kétheti szünet után folytattam előadásaimat az egyetemen. A Kat. Státus igazgatótanácsában Majláth püspök beszélte, hogy a királyt legutóbbi magánkihallgatásakor (a magyarorsz. kat. autonómia ügyében tett fölterjesztésünk beajánlásakor) meglepően jó színben és igen egészségesen találta. dec. 13. A múltkor írtam Csánkinak, a Tört. Társ. alelnökének, hogy már csak ne haragudjék Rákóczi III. kötetének nagy terjedelme miatt. „Bizony, kedves Sándor – írja, vagy inkább íratja leányával, Ilonkával – nekem, ha akarnék sem szabad haragudnom sem ezért, sem másért. A tudomány ügye, az anyagiak tekintetében, főleg a nyomdai áremelések és a közönségnek a történelmi múlt iránt való közömbössége, avagy képtelen tendenciái miatt olyan kátyúba jutott, amelyből csak nagy okossággal, mindenekfölött pedig a legerősebb egyetértéssel ragadhatjuk ki. Sohasem látszott előttem nagyobb szentségnek tudományunk, mint most, mikor ilyen fokozódó elárvulását látom. A haladó idők, kiválóbbak elhunyta vagy távolléte engem dobott az ügyek élére; bizony a türelmet, buzgóságot, szeretetet és egyetértést tőlem várja elsősorban. Semmiképp sem hagyhatjuk sorsára hírneves elődeink örökét. De megváltozott, megnehezedett viszonyok közt ezt én is csak úgy tehetem meg, és bárki más is, ha a ti bizalmatokra és támogatásotokra is hivatkozhatunk, az esetleges félreértések teljes kiküszöbölésével.” 56 Dékáni Kálmán marosvásárhelyi ref. gimn. tanár, aki most magántanárságra próbálkoznék nálunk, jelenti, hogy János minoritának Nagy Lajosra vonatkozó töredékeit, melyek Gombos középkori krónikásai közt jelennek meg,57 utólagos jóváhagyá som reményében nekem ajánlotta. dec. 15. Előadásaimat és Rákóczi III. kötetének (a képmagyarázatok nélkül 726 lap) re vízióját befejeztem. dec. 16. Egész délelőtt 8–1-ig a helybeli róm. kat. gimnáziumban megtartott teljes (3), kiegészítő (1) és javító (7) érettségi vizsgálatokon, mint az Erdélyi Róm. Kat. Státus képviselője, Kuncz főigazgató elnöklete alatt. dec. 17. Tegnap Debreczeni Balázs városi tb. főmérnök, A kióvi csata költőjének fia, ma Geiger Albert, a Bianka opera szerzője és jeles zongoraművész – ösmerőseim haltak meg. Ny. b.! dec. 18. Két nap óta Bethlen Bálint gr. viszi a szót New York-i asztalunknál. A sok malackodás mellett jó történelmi adalékokat is mond; pl. Bethlen Gábor, az EMKE volt 56 Csánki Dezső Márki Sándorhoz, 1910. dec. 11. MTA KIK M s 5160/809-875 . 57 Dékáni Kálmán (ford. és bev.): János minorita Nagy Lajosról szóló krónikatöredéke. Bp., 1910. 95 p. (Kö zépkori krónikások).