Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1910
252 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1910 kibukfencezett a szerencsére alacsony ablakon, s olyan lett az arca, mintha csatából jött volna vissza. Azonban oda sem nézett a bajnak. jún. 27. „Lujza néni” ma reggel elutazott. Látogatásával egészen felvillanyozta Júliát és Marcit. Ivi is annyira megszerette, hogy azt mondja, négyéves lévén, neki négy keresztanyja van: az első Hegedűs néni, de a többi mind Lujza néni. No, az igaz, hogy a helyben lakó Szenkirályiék még csak tudomást sem vesznek Lacika keresztfiuk neve napjáról, holott azt elvárják, hogy „Gyulukájuknak” minden mozdulata után érdeklődjünk. Nagyvárad, júl. 4. Az Orsz. Középisk. Tanáregyesület közgyűlésére átjöttem Nagyváradra. Hajnali 1⁄2 6-tól 1⁄2 9-ig Nagy Károly keresk. akad. tanárral jöttem. Itt a díszesen újraépített Fekete Sas 8. sz. szobájába szálltam, a reám váró Schneller kollégámmal együvé, s fekete kabátot öltve, azonnal a közgyűlésre mentem, melyet az új városháza szép dísztermében tartottak. A minisztert Hlatky Endre főispán képviselte; örvendeztünk egymásnak, mint Karácsonyinak is, (a káptalan képviselőjének) Rádl Ödönnek s néhány más régi ösmerősnek a váradiak s a különböző vidékekről jövő tanárok közül. Négyesy elnök szép elnöki megnyitója után megeredt az üdvözletek árja. Cserépnek az érettségi vizsgálatok reformjáról tartott előadását langyosan, Schnellernek az érettségi vizsgálatok eltörléséről a mi körünk nevében tett előterjesztését igen nagy érdeklődéssel fogadták, de, amint várható volt, a sok hozzászólás után sem határoztak benne, hanem a kérdés tanulmányozása és a minősítési törvény módosítása iránt fölterjesztést tesznek a miniszter felé. A gyűlésen a honvéd. miniszter is képviseltette magát Fesztl Lehel ezredessel, s jelen volt a helybeli honvéd hadapródiskola tanárkara; először történt, hogy a katonaság részt vett ügyeinkben. – A város négyszáz terítékű díszebédje után (amelyen összetegeződtem dr. Varjú Jánossal, ki művelődéstörténelmét évek előtt nekem ajánlotta), kimentünk a hadapródiskolába, amelynek helyiségeivel, beosztásával, tervezetével (ösmerősöm, Ránffy Zsigmond alezredes, mint iskolaparancsnok vezetése alatt) megösmerkedvén, megnéztük a kadétok évzáró vizsgálatát, vagy inkább gyakorlatát, mely mindnyájunkat meglepett. Több száz ember vacsorált kinn a szabadban, olcsón és katonásan. Itt barátkoztam össze Bódiss Jusztin pannonhalmai tanárral, aki nagyon kedves ember. Vacsora után séta közben összetalálkoztam Csanády Ákosnéval (Ferenczy Lujza unokahúgommal) és családjával, de hozzájuk s Vernerékhez aligha mehetek el. 10 óra tájban Schnellerrel és Varjúval hazamentem, s aludtam volna, ha a muzsika s egyéb lárma miatt lehetett volna. Kolozsvár, júl. 5. Már 6 órakor fölkeltünk s reggeli után Schnellerrel és Fazakas köri titkárommal elmentem a várba, s onnan a Tisza Kálmán tér felé stb., elmagyarázván a helytörténeti dolgokat. 9 órakor már megint a gyűlésben, éspedig vagy egy óra hosszat Hlatky főispán mellett, akivel sok mindenről beszélgettünk. A jelentések és Tóth Mihály hosz szú s érdekes, de nem idevaló értekezése után, mely a váradi hévizek érdekességét, a Nymphaea thermalist34 ösmertette, volt hallgatóm, Laurentzi Vilmos, most brassai tanár, a történelem módszeréről s Bruckner Győző lőcsei tanár a középisk. tört. szemináriumokról már csak gyorsan és kihagyásokkal tarthatta meg előadását, s az időből kifogyva, vita nem támadt sem ennél, sem Vargának a slöjd tanításáról szóló előadá-34 Magyar lótuszvirág, amely Püspökfürdő meleg v i z ű forrásokból táplálkozó tavában terem.