Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1910

253 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1910 sánál. Néhány indítvány után Négyesy, ki nagyon jól elnökölt, befejezte a kitűnően sikerült közgyűlést. – Karácsonyi János azonnal vitt magához ebédre, mely kedélyesen folyt, mert Stiller gyöngyösi ferencrendi tanár (új ösmerősöm) és öccse mellett ott volt Kaczvinszky urad. intéző is, a jó humorú író is, akivel versenyezni próbáltam az ado­mákban. A dolog jól ment, mert János végre aszalai aszút is hozatott fel. Négy óra után a révi barlangba vágyó kirándulókkal megindultam, s Réven elválván a társaságtól, Schnellerrel 1⁄2 9 órakor szerencsésen hazaérkeztem. júl. 6. Végre a Franklin is megkezdte középisk. földrajzom II. kötete 6. kiadásának nyomatását. 35 júl. 7. Sanyinak mandulagyulladása kezdődik; reméljük, könnyen átesik rajta, bár fül­tőmirigy-daganatnak látszik. júl. 8. Kedves lányunk születésnapja. Mariska, urának betegsége miatt, bizony aggo­dalmas helyzetben van; a jó Isten adja vissza négy év előtti boldogságát! júl. 9 Amellett, hogy Thalyról emlékbeszédemhez adatokat gyűjtök és Gyulai Ferenc 1703/4. évi 400 oldalas naplóját36 másolgatom, ma megkezdtem könyvtáram cédula ­katalógusát. Azt már nem írom be, mikor hagyom abba. júl. 10. Teljes félnapot töltöttem unokáimmal, s velök és anyjukkal nagy sétát tettem a fellegvári oldalon. júl. 11. 8-án Abbáziában 77 éves korában meghalt Simon István, Arad város iskoláinak nyug. felügyelője, az országos honvédegylet díszelnöke, Aradon laktomban a polg. is­kola igazgatója, kivel akkor gyakran találkoztam. Ny. b.! júl. 13. Lechner kijött velem megnézni vőmet, Alfrédet. Állapotát jónak találja, de óvta attól, hogy katonai iskolában akarjon tanítani, mert az nem neki való izgalmakkal járna. júl. 14. Marci, Alfréd és a gyerekek a napot Dezméren töltötték, Márki Jenőnél. júl. 15. Farkas Lajos kollégám, mint a Brassai-bizottság elnöke, fölkeresett, hogy felira­tot készítsek Brassai S. síremlékére. Sok jellemző adatot mondott el Brassairól. júl. 16. Átlátogatott hozzánk gr. Kuun Gézáné. Most gr. Almásy Kálmán unokája, Beniczky feleségének, a férjével együtt a tengerbe fulladt gr. Waldeck leánynak úti le-35 Földrajz gimnáziumok és reáliskolák használatára. A 2. és 3. osztály számára. 2. füzet. A Föld öt része. 6. röv. kiad. Bp., 1910. 256 p. 29 térk. 36 A naplóból Márki életében részközlések jelentek meg. A teljes napló halála után látott napvilágot: Gróf Gyulai Ferenc naplója. 1703–4. A cs. és kir. 51. gyalogezred tiszti könyvtárában volt I. 806. sz. eredeti ­ről másolta Márki Sándor. [Bp.], 1928. 243 p. 1 t.

Next

/
Thumbnails
Contents