Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
Az utolsó szép évtized
14 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. mált Rákóczi-kultuszról, s mivel ez a kultusz összekapcsolódott a Kossuth-kultusszal, közvetve arról is. A Rákóczi- és Kossuth-tisztelet szorosan összekapcsolódtak az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt ideológiájával, így a könyv éles politikai támadásokban is részesült. Dénes Iván Zoltán megállapítása szerint Szekfű nemcsak a Thaly–Márki-féle Rákóczi-kultuszt, hanem a nemzeti liberális történetírás korabeli kánonját is megkérdőjelezte azzal, hogy könyve záró részében Rákóczi emigrációbeli értékelését korábbi szerepére és mozgalmára is kiterjesztette.28 Az 1914 márciusában kitört sajtó hadjárat nyomán intézmények, egyesületek, közéleti személyiségek sora ítélte el Szekfű „Rákóczi-gyalázó” könyvét. Magától értetődő, hogy ebben a helyzetben több újság is megkereste Márki Sándort, hogy tegyen igazságot Szekfű vitatott állításának ügyében. Márki csak a megkereséseket követően szólalt meg. Összesen három fórumon írta le a maga véleményét. Azonban óvatlan volt, mert első két megszólalásában újságok hozzá intézett kérdéseire válaszolt, és a szerkesztők a kérdéseket eleve tendenciózusan fogalmazták meg. Például ekképpen: „[...] igazak-e Rákóczi lengyelországi állítólagos szeretkezései?”29 Az Élet szerkesztője azt a kérdést is feltette, hogy Szekfű vajon nem tudományos ágense-e bizonyos politikai törekvéseknek, amelyek célja a Rákóczi-kultusz letörése?30 Márki válaszainak egyik meghatározó gondolata az volt, hogy nem ért egyet Szekfű könyvével, sérti a Rákóczi-kultuszt. Thaly Kálmán védelmének mindkét írásában nagy teret szentelt, s ezekben a részekben mondta el legfontosabb kritikai megjegyzéseit Szekfű könyvéről. Thalyról a következőket írta: „És bizony történetírói fogyatkozása mellett sincs rá példa egész múltunkban, hogy egy történetíró tudományos munkássága olyan nemzeti közszellemet teremtett volna, mint ő, a nemzeti kultusszal, Rákóczi korának igazi reneszánszával. [...] Thaly azt tartotta élete legnagyobb sikerének, hogy az egyre növekvő Rákóczi-kultusz szításával és előmozdításával a nemzet önbizalmának erejét fokozta.”31 Hogy ez az önbizalom sokkal inkább hamis illúzió volt s a valóságos nemzeti és társadalmi önismeret hiányát fedte el, az csakhamar bebizonyosodott. Mindenesetre Márki arra hívta fel Szekfű figyelmét, hogy van egy dokumentum, amely néha egész levéltáraknál többet mond, ez pedig a „népszellem”, amit egy nagy ember támaszt maga körül. Márkinak apróbb tartalmi megjegyzések mellett – mint amilyen a már említett kártyabarlang ügy volt – elsősorban Szekfű szövege, kifejezései ellen volt kifogása. Egy teljes hasábon keresztül sorolta azokat a szövegrészeket, amelyek szerinte a fejedelemre nézve bántónak minősíthetőek, s alkalmasak a tények jelentésének megváltoztatására . A felsorolásban ilyen kifejezéseket olvashatunk hosszan: „naiv önámító”, „lelke a múltba fordult”, „egyet-mást képtelen fölismerni”. Ugyanakkor Szekfű Gyula kvalitásait Márki határozottan kiemelte: „Ami a munka tudományos értékét és irányzatát illető első kérdést illeti, én Szekfű Gyula urat, kit csupán ezen könyve, egy akadémiai értekezése s néhány kisebb tanulmánya alapján ismerek, az új nemzedék egyik legkitűnőbb készültségű historikusának s ezt a könyvét is tudományosan megalapozott munkának tartom.” – válaszolta az Élet szerkesztőjének egyik kérdésére.32 A korábban idézett, Szekfű „tudományos ágens” voltára vonatkozó kérdést visszautasítva határozottan kiállt amellett is, hogy az Akadémia, bármilyen, tudományos kritériumoknak megfelelő könyvet kiadhat. 28 Dénes Iván Zoltán, i. m. 87–88. p. 29 Márki Sándor Rákócziról és Thalyról. A Szekfü-könyv birálata. Magyarország , 21. évf. 1914. márc. 28. 77. sz. 4. p. 30 Márki Sándor: A számuzött [sic!] Rákóczi. Szekfű Gyula könyve. Élet , 6. évf. 1914. márc. 29. 13. sz. 392. p. 31 Uo. 390. p. 32 Uo. 388. p.
