Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1902
390 Márki Sándor naplói II. 1902 ki, midőn egyszer azután csakugyan német plundrában jelent meg. Ő is, Horvát Árpád is szóltak egynéhányunknak, mint az ifjúság vezetőinek, hatnánk a fiatalokra, hogyha már csakugyan nem tetszik nekik valami, „Le velé”-t kiáltsanak, ne abcúgot. Naplómban sok mindenféle apróságot jegyeztem fel róla86 s a világ is jobbadán csak a furcsaságokat kereste benne; az Akadémia ki sem nyomatta székfoglalóját, a lapok a megtestesült szellemtelenségnek bélyegezték előadásait, csak az utóbbi másfél évtized óta beszéltek róla nagyobb tisztelettel s most már mindenki elösmeri különösen a művelődéstört. adatoknak bár száraz, de jól áttekinthető csoportosítása körül szerzett érdemeit. És ha még annyi pátosz és hatásvadászat, népszerűség-kergetés volt is előadásában, annyi bizonyos, hogy oly időkben, mikor a meghunyászkodásra, lakájlelkületre, mamelukságra annyi kísértő alkalom kínálkozott, ő mindenkor a leglelkesebb, legférfiasabb hazafiságra buzdította hallgatóit s mindenkor bátran kimondta véleményét. Kár, hogy a másik pillanatban nem ritkán már fecsegésbe tévedt s előadásait hétköznapi dolgokkal lapította el; ez vitte rá a léhákat, hogy maguk is fecsegjenek, sőt fütyörésszenek, dúdoljanak, kártyázzanak órái alatt, holott ha buzgóságában, mint nagycsaládú embernél, az anyagiak biztosításának is volt része, csakugyan tiszteletet érdemel az a kötelességérzet, melynél fogva, szerencsétlen esése után, hordárokkal, székben vitette föl magát a lift nélküli egyetemre, hol nyugalmaztatása után s már csakugyan anyagi érdek nélkül, mint magántanár is tovább tanított, mert nem nélkülözhette többé a tantermek légkörét. így történt, hogy bár 46 éves korában lépett a tanári pályára, 38 évet tölthetett rajta. Nyugodjék békében! dec. 15. Görög Ferenc elhozta ezen félévi hektografált középkori előadásaimnak egy 330 lapra terjedő kötetét. dec. 16. Mutamur! Berti bátyám írja, hogy szemei javulván, szeretne valami neki való állást. „De hát - teszi hozzá - kinek kell az ember, mikor a hatvanhoz oly közel áll?!” - Téglás Gábor pedig Veress Endre ildomtalan és önző magaviseleté miatt panaszkodik. Mostani helyettesítése kérdésében „épp oly rideg önzőnek bizonyult, mint egész ittlétele alatt, mely időt a történettanítás aranykorául aligha minősíthetjük, mert mappák elrongyolásán kívül egyéb alig örökíti meg ittlétezését s a váltig sürgetett történelmi szertár üres terme mástól várja felkaroltatását. Szépen, de nem valami épületes benyomásokkal válók meg tőle, jóllehet amint tudtam, tudományos érdekeit az iskola karával is pártoltam. Szinte nem csodálom a Szádeczky agyarkodását, mert engem is sokszor megbosszantott önző, sőt kiállhatatlan s a kollegialitás érdekeivel mit sem törődő modorával. De hát ilyenek az elkapatott és kényeztetett emberek s ezt csak neked írom. Maradjon köztünk.” dec. 17. A Mátyás-ünneprendező bizottság ma tartotta utolsó ülését. Elfelejtettem elmenni rá, de különben pontosan eljártam, ami nagyon sok időmbe került. dec. 18. Búcsúvacsorát adtunk a „zöldfejűek”-nek. Tízen - tizenkettőig ültünk az asztalnál. 86 L. pl.: MSN, 1. köt. 1887. márc. 9. 431. p.
