Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1902

Márki Sándor naplói II. 1902 391 dec. 19. Ismét tanári értekezlet fizetésrendezés dolgában, kétségkívül post festa, mert holnap a miniszter már benyújtja a javaslatot. Befagyott ez a dolog is, mint a két hét óta tartó dermesztő, de ma már megszűnt hidegben lakásomon a vízvezeték. - Kossuthról mondott emlékbeszédem végre megjelent egy 25 lapnyi csinos füzetben. Arad, dec. 21. Kolozsvártól Aradig feleségemmel folytonosan gyönyörködtünk a ragyogó hólepelben, mely négy vármegyét borított be. Váradig velünk jött Trandafirné is fiával és Brandt, ki Rómába ment felesége után. - Várad és Csaba közt a fűtőkészülék elromlott s én bokámban meghűltem. Este Aradon a vasútnál Mariskáék vártak ránk s ezer csók közt vezettek be kedves kis otthonukba (Forray utca 3.). Öt szobájukban (melyek közül 3 elég kicsi) minden villámlámpát meggyújtottak. Jókedvűek, egész­ségesek s alig találták helyünket. Alfrédnek megőrzés végett átadtam a kauciójukat tevő mintegy 48000 korona értékű papirosokat. Arad, dec. 22. Ellátogattam a líceumba, ahol régi tanártársaimmal diskurálgattam s azután az állandó délelőtti tanyául kiszemelt Kispipában sörözgettem. Délután a szabadságharci múzeumban megtekinthettem a mintegy 3000 darabból álló pécskai leletet, amely Dömötör Laci kutatásának eredménye.87 A tárgyak egy részét mesterileg restaurálta, ami nem tetszik ugyan Hampelnek, de Hampel sem tetszik mindenkinek. A múzeum és a Kölcsey Egyesület feje, Varjassy Árpád most semmivel sem törődik; a tervezett vértanú múzeum és kulturális palota igazgatását Réthy Laci szeretné magának, de az épület tervein kívül még semmi sincs, különösen pedig pénz nincs. dec. 23. Egész nap otthon ültünk. Én jegyezgettem, német klasszikusokat olvasgattam (Alfrédnek szép könyvtára van), szabadidőmben pedig fecsegtünk mindenféléről. dec. 24. Du. meglátogattuk Hegedűséket; este Mariska karácsonyfája alatt álltunk. Amint utólag kiderült, Mariska sírt, mert a neki adott sok apróságot, ahogy ő vélte, nem viszonozhatta eléggé. Pedig nekem adott kanapé párnát, ollót, anyjának pedig Alfréd egy igazán szép lomb fűrészes kulcstartót. Legszebb ajándékunk azonban az a boldogság, amely a karácsonyfa körül s ebben a kis családban mindenütt uralkodik. dec. 25. Mivel lebontották a minoriták templomát s az új még nem készült el, a barokk templomba mentünk az ünnepen. Meglátogattam Krenneréket. Du. otthon. dec. 26. Meglátogattam Polgár Jánost; sokat beszéltünk a régi jó időkről s eközben el is felejtettem, hogy voltaképpen Jánost köszönteni mentem oda. Este Hegedűsék voltak vendégeink. 87 Dömötör László: Római korabeli edények a pécskai Nagy-Sánczban. Archaeologiai Értesítő, 21. köt. 1900. 327-335. p.

Next

/
Thumbnails
Contents