Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
324 Márki Sándor naplói II. 1901 nov. 2. Itt járt Jankó János és gratuláltam neki, hogy most már a Nemz. Múzeum etnogr. osztályának igazgatója lett, és hogy földr. tanítószékünk megüresedése esetén nem kell olvasgatnunk az ő sok könyvét. Thirring ellenben komolyan gondolkozik (tegnap kapott levele szerint), hogy esetleg lejöjjön hozzánk. Lóczy jelöltje Cholnoky. nov. 3. Feleségem még mindig fekszik s ma én is „kornyadozván”, nem mentem el a Kalazantinumba Russel Károly neve napjára. nov. 4. Okt. 31-én temettük Lichtig Adolf zongoratanítót, ki egy esztendeig lányomat is tanította zongorázni - s ma Alföldi Jánost, kinek rosszullétét könyvkötőm, Kisfaludi Árpád, akkor említette. Gyermekkori barátom volt; Sarkadon 1859-1863- [ban] együtt jártunk az elemi iskolába; de 30-35 év múlva csak egyszer találkoztunk egy pillanatra, gondolom, tavaly; pedig itt, a városnál volt erdőőr. Koszorút tettem koporsójára. Ny. b.! nov. 5. Két napig elég gyöngén voltam ugyan, de ma éjfélig névnapoztam házi doktoromnál, Török Imrénél, mintegy 14-ed magammal. nov. 6. Szívből köszöntöttem Richter Aladárt, kit két esztendei zsellérkedése után végre kineveztek hozzánk az általános növénytan tanárául. Ez a botanikai tanítószék kettéválasztását s azt jelenti, hogy a másik katedrára most már jöhet Borbás Vince, ki hosszas fáradozásainak öreg korára így mégis elveheti némi jutalmát; ámbár Richter szerint de senibus nil nisi bene! nov. 7. Gombos Ferenc brassói tanár nekem ajánlva beküldte Paulus Diaconusát, mely 296 lapon a Középkori krónikások című vállalatának első kötete volna.54 Igazán tetszetős és jól megírt könyv; adja Isten, hogy olyan vállalattá nője ki magát magyarban, mint a németeknél Pertz, Grimm, Lachmann, Ranke és Ritter Geschichtsschreibern,55 mely akkor (1847) csak kir. pártfogással indulhatott meg. - Délben Vásárhelyről Kozmáné volt vendégünk. Feleségem, ki ma már öt hét óta fekszik, nagyon megörült neki. nov. 8. Leányisk. magyar történetemet Czimer Károly bírálata alapján a miniszter 3199/1901. ein. sz. a. engedélyezte.56 - Kérésemre Ajtai K. Albert nyomdász megígérte, hogy K. Papp Miklós kéziratait a család átadja az Erdélyi Múzeumnak. nov. 9. A Tanári Körben, hol mintegy 60 tag jelent meg, De Gerando Antoninát - ki felolvasást tartott - üdvözöltem abból az alkalomból, hogy most negyven éve szerzett Párizsban tanítónői oklevelet. Talán maga sem gondolt reá; de meghatotta 54 L.: 1898. szept. 2-i, 1899. jan. 4-i naplóbejegyzés. 55 Pertz, Georg Heinrich-Grimm, Jacob-Lachmann, Karl-Ranke, Leopold-Ritter, K. (u. a. Hg.): Die Geschichtsschreiber der deutschen Vorzeit. 1-92. Leipzig-Berlin, 1847-1892. 56 Czimer Károly: Birálat. Hivatalos Közlöny, 9. évf. 1901. nov. 1. 24. sz. 574-575. p.