Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
Márki Sándor naplói II. 1901 325 az indiszkrét üdvözlet. - Utána 25-en „áldomást” tartottunk a New Yorkban. Mire kijöttünk, lehullott az első hó. nov. 10. A New York Kávéházban megismerkedtem dr. Godlewski Emil krakkói egyetemi m. tanárral (a hasonló nevű kémikus fiával), ki már 3 hete dolgozik itten Apáthy zoológiái intézetében és az amszterdami dr. J[an] Boekevel, ki ugyané célból éppen ma érkezett. - Az EMKE, EKE s az ev. ref. egyház gyűlésére a „mezei hadak” vezérei közül bevonultak Kuun Géza gr., Téglás Gábor, Petri Mór, Csernátony Gyula, Deák Lajos stb. s az egész nap gyűlésben, beszélgetésben telt el. nov. 14. Teljes hat heti fekvés után feleségem ma végre fölkelhetett; virágokkal, csókkal fogadtuk, s Pepi komámasszony, ki az őrnagynéval együtt mindennap meglátogatta, szintén küldött neki virágokat. Egyelőre azonban még a szobát kell őriznie. Hogy az öröm teljes legyen, az esti vonattal nénje, Lujza is megérkezett. nov. 15. Lujza előadta, hogy ő voltaképpen kérő. Lébényi Chapó Gyula kir. törvényszéki bíró, 33 éves derék és jómódú ember, feleségül szeretné venni Mariskát. Mi ugyan nem ismerjük, de ennél ránézve nagyobb baj, hogy Mariska nem szereti s így udvarias nyilatkozattal kell kitérnünk óhajtása elől. - Mangold is írja, hogy lánya, Margit, menyasszony; Mendlik mérnök veszi el. nov. 16. Fejérpataky az Akad. Tört. Bizottság nevében felszólít, hogy a római nemzetk. tört. kongresszuson képviseljem az Akadémiát. Föltételesen vállalkoztam. nov. 17. Posta Béla mondja, hogy Majláth Gusztáv püspök ma megígérte neki, hogy az Erdélyi Múzeumban egyháztörténelmi termet rendez be az erdélyi egyházmegye kincseiből. Megérkezett a király ajándéka is, Kolozsvári Márton és György testvérek prágai Szent György szobrának gipszmásolata. - Az Érd. írod. Társaság vacsoráján - Palkovics alt[á]b[or]nagy és Bartók püspök is eljővén Kuun G[éza] tiszteletére, 17- en vettünk részt s 11 óra utánig maradtunk. Kuun G[éza] tömérdek adomája közül érdekes, hogy Jósika József, kiben Beleznay vér folyt, egyszer megharagudott egy szép, de vad paripájára; egy, a ló nyakába akasztott cédulára felírta minden hibáját s mint száműzött gonosztevőt kiverte udvarából. A ló a Maroson át Barcsay László kúriájába menekült. Barcsay más színű cédulát tett a ló nyakába s visszakergette. A báró eleinte agyon akarta lövetni paripáját, de mikor leolvasta, hogy alázatosan bocsánatot kér s javulást ígér, megindultan köttette vissza az istállóba - dupla abrakra. Jósika különben úgy vélte, hogy az úr asztalához nem mehet közönséges lépésekkel, hát - satírozva ment; s ilyenkor mindig rózsaszín ruhában. A gróf Csengerit Aeschylosa57 befejezése, engem pedig a Mátyás-album befejezése alkalmából köszöntött fel. nov. 18. Tegnapelőtt kaptam, s a Mátyás-szobor bizottság írod. osztályában ma mutattam be a Mátyás-album első díszpéldányát. - Régi kedves tanárom, Zubriczky Flóris 57 Csengeri János (ford.): Aeschylos oresteiája. Drámai trilógia. Bp., 1901. 271 p.