Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Csepregi Zoltán: A gyulai uradalom egyházi viszonyai a brandenburgi korszakban (1510-1530)
1 CsEPREGi Zoltán f A gyulai uradalom egyházi viszonyai (1510-1530) 55 ahol cselekvőképessége a legtöbb plébánia patrónusaként sokkal kevésbé volt korlátozva, az egyházi viszonyok láthatóan nemigen érdekelték.7 Erre a feszültségre az egyik magyarázat talán abból a már említett igyekezetéből adódik, hogy erős magyarországi pozícióinak: az értékes birtokoknak és a Jagelló-rokonságnak a segítségével nagyapjának, Albert Achilles (1414-1486) őrgrófnak a példáját és az idősebb őrgrófi ág geopolitikai doktrínáját követve Sziléziában vesse meg a lábát. 1515-ben még Ulászlótól nyert engedélyt birtokai eladására,8 1518-ban és 1519-ben Thurzó Jánossal (1466-1520) tárgyalt sziléziai birtokcseréről (előbb Pless, majd Wolau hercegségéről volt szó),91521-ben kötött örökösödési szerződést az oppelni és ratibori hercegségre, végül 1523-1524-ben zajlott le az a többlépcsős alkusorozat, amely Brandenburgi Györgynek a szlavóniai uradalmakért cserébe a jágerndorfi hercegséget juttatta.10 E folyamat végén ugyan éppen Gyula és Hunyad maradt birtokában, de ezek is csak addig, míg ostromban el nem veszítette őket. Ez a kronológia elárulja, hogy döntését a török fenyegetés egyáltalán nem, s a magyar belpolitikai ellentétek is csak kevéssé befolyásolták. Kétségtelen, hogy az őrgróf ekkor már nem akart tartósan berendezkedni Magyarországon. Mindent megtett, hogy maradék itteni birtokain is túladjon, s édeskeveset törődött a vallási állapotokkal. György 1527-ben, alig néhány héttel azelőtt kezdett bele teljes lendülettel a jágerndorfi tartomány megszervezésébe, hogy bátyja, Kázmér halála miatt át kellett vennie az ansbachi frank őrgrófság kormányzását (ami rezidenciájának tényleges áthelyezésével is járt). Ezt a költözködést György eredetileg nem szánta végleges váltásnak, még 1531-ben is komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy újra a sziléziai hercegségeket, igencsak szétszórt és széttöredezett hatalmi területének földrajzi és pénzügyi középpontját tegye újra adminisztratív központtá és ide térjen vissza udvarával, hiszen jövedelmének tetemes része Vajdahunyadról és a sziléziai bányákból származott. Természetesen az sem volt közömbös szempont számára, hogy János oppelni herceg (14532) várható elhalálozása esetén a közelben kellett lennie, hogy az adománylevelekkel és szerződésekkel biztosított, riválisaitól mégis jó okkal féltett örökségét, az oppelni-ratibo7 Csepregi Zoltán: A mezőváros és a földesúr diskurzusa vallási kérdésekben Brandenburgi György kelet-magyarországi és felső-sziléziai uradalmaiban 1523-1543. In: Szabó András (szerk.): Mezőváros, reformáció és irodalom (16-18. század). Bp., 2005. 27-32. (Historia Litteraria, 18.) 8 Buda, 1515. december 11. DL 37980, közli: Veress, i. m. 64-65. 91. sz. dokumentum. 9 Neisse, 1518. május 3. BL 1071:4; Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 267347; Buda, 1519. február 27. DL 38039, közli: Veress, i. m. 74.100. sz. dokumentum. 10 Csepregi Zoltán: „.. .ich will kain fleis nit sparen” - Königin Maria von Ungarn und das Haus Brandenburg. In: Fuchs, Martina-Réthelyi, Orsolya (Hg.): Maria von Ungarn (1505-1558): Eine Renaissancefürstin. Münster, 2007. 59-72. (Geschichte in der Epoche Karls, V. 8.)
