Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Dusnoki-Draskovich József: A gyulai vár 1566. évi török ostroma és a főbb elbeszélő források az ostromról, valamint Kerecsényi László személyéről
128 VÁROS, URADALOM, VÁR rendelkező katonai vállalkozóknak tekinthetők, és a hatalommal vissza is élhettek. Egyszerre érvényesíthették a rájuk bízott vár (és ezzel az ország) érdekét és egyben a saját személyes érdekeiket is (társadalmi felemelkedés vitézség, vagyon- és birtokszerzés révén). A végvárak ellátásának hiányosságai, a zsoldfizetés elmaradása egyenesen arra ösztönöztek, hogy erőszakosan, jogtalanul vagy jobb esetben zsákmányszerzéssel pótolják a hiányzó jövedelmet. Kerecsényi szigetvári várkapitányként írt leveleiből kitűnik, hogy nem volt érzéketlen, látta és sajnálta a köznép, azaz a „szegény község” szenvedését, de ugyanakkor nem riadt vissza attól, hogy ő maga is hasonló szenvedéseket okozzon (pl. falvak dúlásával, felperzselé- sével). A várkapitányoknak nem is volt sok választási lehetősége, de nem voltak egyformák, a keménységnek is voltak fokozatai. Kerecsényi szigetvári várkapitányként viszonylag rövid idő alatt negyven falunál többet égetett fel, tehát nem egy-kettőt azért, hogy a többit is megfélemlítse. Ez a tette valóban kegyetlenségnek minősíthető. A gyulai polgárok 1563-ban már láthatólag nem lelkesedtek Kerecsényiért, vele szemben Törteli Kun Balázst tartották jó várkapitánynak, őt kívánták vissza. A különféle vádak alól természetesen nem mentheti fel Kerecsényit az, hogy más várkapitányok és főurak is hasonlóképpen viselkedtek vagy hasonló dolgokat cselekedtek, tehát ő csupán kora bűneihez alkalmazkodott. Kerecsényi megítélésében azonban a 180 fokos fordulatot a törökkel való egyezkedés, a gyulai vár feladása hozta meg, hiszen ez főbenjáró bűnnek számított, aki ilyet tesz, az nem lehet erényes és vitéz katona. Mindezek következtében visszamenőlegesen is törlődtek a jó vélemények. Láthatólag már a királyi táborban megindult Kerecsényi személyének és katonai teljesítményének az átértékelése, de e téren is megfigyelhetők árnyalatnyi különbségek. Forgách (a nyomában pedig Kovacsóczy és Ist- vánffy is) minden pozitívumot megtagad Kerecsényitől, és csak rosszat ír róla, de azt nem állítja, hogy áruló volt. Zsámboky bűvészkedése egy árulás- és összeesküvés-elmélettel viszont már a nonszensz határát súrolja. Talán dunántúli, szlavóniai, horvátországi és stájerországi főuraktól, vagy olyanoktól, akik a bécsi udvarból személyesen ismerték, lehet még leveleket, feljegyzéseket találni, amelyek segíthetik jobb megítélését. Érdekes, de érthető módon éppen az ellenség területén, Erdélyben, ahol a történetírók nem függtek a királyi hatalomtól, születhettek meg a reálisabb és kiegyensúlyozottabb értékelések Kerecsényiről. (Ebbe belejátszhatott a Báthoryakkal létrejött rokoni kapcsolat is.) No de, ezer bocsánat! Szépen belepottyantam a kelepcébe. (C’est ma trés grande faute!) Hát nem egy újabb Kerecsényi-képet rajzolgatok én is? Szaporítom a szót és azt, aminek amúgy is bőviben vagyunk. Legyen elég ebből ennyi. A kép befejezetlen, a Kerecsényi-akta lezáratlan marad!
