Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Dusnoki-Draskovich József: A gyulai vár 1566. évi török ostroma és a főbb elbeszélő források az ostromról, valamint Kerecsényi László személyéről
108 VÁROS, URADALOM, VÁR detlenebb volt, ezért 1568-ban az erdélyi fejedelem szolgálatába állt, de ott sem talált megnyugvást. Báthory István megbízásából az 1540-1572 közötti időszak történetét tekintette át, de már 1566 végén utalt arra egy levelében, hogy a magyar történelemről szándékozik írni.98 Emlékirata („Commentarii”) címe arra utal, hogy a mű személyesebb, részben saját élményeken alapuló, nem teljesen kidolgozott és tökéletesre csiszolt stílusú (Julius Caesar hasonló című írásait követve), de talán épp ezért is a 16. századi magyarországi történetírás legérdekesebb darabja. A „nagy és rettenetes háború” elbeszélésénél először bemutatja Gyula (és Sziget) helyzetét és Kerecsényi személyét, majd (Arszlán budai pasa sikertelen akciója után) Gyula ostroma és Kerecsényi jellemzése következik, végül még Szigetvár ostroma után Zrínyit jellemezve összeveti vele Kerecsényit." Miután leírta a gyulai vár megadását és azt, hogy Kerecsényi a kezesekkel visszament Pertevhez, láthatólag egy utólagos betoldás következik. Olyan dolgokat sorol, amelyekről az ostrom elején kellett volna írni: a kivonuló (helyesen: az ostrom kezdetén!) magyar őrség ezerötszáz fő, de volt két zászlóalj német és mintegy kétezer falusi asszony és gyermek. (Ez utóbbi szám képtelenség.) Utána már helyesen írja, hogy a katonákból alig ötszázan maradtak meg. Schesaeustól veszi át, hogy nagyobb részük betegségtől hullott el, valamint azt is, hogy máskor bőven tört fel a víz, de most mélyre ásva is csak keveset és fertőzöttet találtak. Megismétli az ágyúk felrobbanásáról írtakat, és megállapítja, hogy a fából készült kilövőablakok az első találatokra beomlottak. E betoldást követően tér át a várkapitány jellemzésére. Művében láthatólag Cicero tanácsát követi: a történetíró ne elégedjék meg azzal, hogy felsorakoztatja a személyiségek tetteit, hanem „a leghíresebbek és a leginkább kiemelkedők esetében összefoglalja életpályájukat és elkészíti jellemzésüket is”.100 Forgách azonban igen kevés a hazáért küzdő és ezért mindenét feláldozó, kiemelkedő hőst talál, az ország romlásának egyik okát éppen az erkölcsi züllésben, a történelem szereplőinek bűneiben keresi. Úgy vélte, hogy a magyar politikai és katonai elit nem értelmes és az ország javát szolgáló emberekből, hanem „inkább az ország elvesztésére született undok szörnyetegek”-ből áll.101 Ennek megfelelően elég sötét képet fest Kerecsényiről, de Zrínyiről vagy Dobó Istvánról is. Minden rosszat leír, amit csak tud és hallott róluk. Kerecsényit mint 98 Bartoniek, i. m. II. 222-249.; Almási Gábor: Variációk az értelmiségi útkeresés témájára a 16. században: Forgách Ferenc és társai. Századok, 2006. 6. sz. 1405-1440.; Pálffy, 2010. i. m. 125-126. 99 Forgách, i. m. 840-842., 847-851. és 860.; Francisci Forgachii de Ghymes: Rerum Hun- garicarum sui temporis commentarii Libris XXII. Posonii et Cassoviae, 1788. 404-406., 412-418. és 430. 100 A szónokról. II. 15., 63. Ford. Polgár Anikó és Csehy Zoltán. In: Adamik Tamás (szerk.): Cicero összes retorikaelméleti könyvei. Pozsony, 2012. 291. 101 Forgách, i. m. 912.
