Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Békés megye forrásvidékén - Kereskényi Miklós: A gyulai uradalom jobbágyainak adózása a XVIII. században az urbárium bevezetéséig
Kereskényi Miklós A gyulai uradalom jobbágyainak adózása a XVIII. században az urbárium bevezetéséig Az adózás jogi alapjai és a Békés vármegyei jobbágyság jogi viszonyai A magántulajdon és az államszervezet megléte óta az adózás a tulajdonon alapult. A római tulajdon és jogrendszer alapján az a tulajdonos, aki javai felett, szuverén módon, teljes hatalmat gyakorolt (ius in re propria). Ez a tulajdonjog nem volt megosztható.1 A feudalizmus korában, noha a jogrendszer általában a római jogra épült, a tulajdon alapvető kérdéseiben el is térhetett attól. A középkori tulajdonfelfogásban (ius commune) az ingatlanok „rendelkezési és a hasznosítási jog”-a külön kézbe került.2 Ezt a felosztást a jog és a történeti szakirodalom is osztott tulajdonként (dominium divisum) ismeri és alkalmazza. Általában a történetírás, ezen belül az agrártörténet-írás is, megkülönbözteti a földesúr tulajdonjogát (dominium directum), s a birtokosok (akik valójában „életre keltik” a tulajdont) használati jogát (dominium utile). Ezt a felosztást érvényesítette a szokásjog a gyakorlatban a francia forradalomig, azaz 1789-ig.3 Ezt a megosztást alkalmazták a korabeli társadalmak négyötödét kitevő jobbágyság jelentős csoportjaira is. Eszerint a tényleges tulajdonnal rendelkező földesurak (nemesség) birtokaiknak, azaz földtulajdonuknak egy részét használatra átadták a jobbágyaiknak. A rusticusok ezt a használati jogot tovább örökíthették. Ennek fejében a földesúr földjáradékot követelt tőlük, amelynek fő formái a munkajáradék, terményjáradék és a pénzjáradék voltak. A járadék fizetésének mértékét, az érett feudalizmus idején, többnyire a jobbágytelek (fundus, sessio) nagyságához igazították. Az általunk vizsgált korszakban (is) mindennemű jogi eljárás esetében Werbőczy István európai színvonalú törvénykönyvét, az 1514-ben kiadott Hármaskönyvet (Tripartitum), vették alapul. AIII. fejezet 30. cikkelye az elhunyt jobbágy öröksége kapcsán megállapította, hogy a föld tulajdona a földesurat illeti, „mert a parasztnak földesura földeiben, azok örökségére nézve a munka bérén és jutalmán kívül, semmi joga sincs, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti s reá tartozik”.4 A törvény megfogalmazásait továbbgondolta Orosz István, és úgy találta, hogy a híres jogtudós maga is különválasztotta a jobbágy ősinek (avitae) és szerzettnek (paternae) tekintett javait. Ezeket a jobbágy tovább örökíthette utódaira (haereditas). Ősinek tekinthető például a jobbágytelek, szerzettnek pedig, amit maga teremtett elő, mint pl. a szőlőskert vagy 1 Menyhárd Attila: Dologi jog. Bp„ 2014.51. p. www.tankonyvtar.hu (megtekintés: 2016.09.10.) 2 Uo. 52. p. 3 Szkazkin, Sz. D.: A parasztság a középkori Nyugat-Európában. Bp., 1979.147-148. p. 4 Tripartitum (1514. III. 30.7. §): „Miképpen háramlik a végrendelkezés nélkül elhalt paraszt vagyona a földesurra?” Werbőczy István Hármaskönyve. [...] ford., bev. és utalásokkal ell.: Kolosvári Sándor-Óvári Kelemen. Bp., 1897. 415. p. (Magyar törvénytár, 1000-1895. Millenniumi emlékkiadás) 289
