Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)

Arcvonások, portrék, karakterek - Rácz György: Márki Sándor, a középkorkutató

megítélésének emancipációját a feudális szemlélet béklyói közül. Mégsem volt azonban maradéktalan e szerencse, éspedig nem csupán azért nem, mert - mint rendszerint emlegetni szokás - az emancipáció teljességét a liberális polgár szemlélete korlátozta, hanem azért sem, mert Márki metodikai készsége jóval alatta maradt még szemlélete korszerűségének is. A parasztháború mindmáig egyedüli tudományos monográfusa sajnos alig ismerte a forráskritika követelményeit; igyekezete inkább arra összpontosult, hogy a legkülönbözőbb értékű források információit valamiképpen »összeegyeztesse«. Ily módon megalapozatlan azonosítások és kronológiai megállapítások egész sorát hagyta az utókorra, amelyek azóta részben magában a történetírásban is kontrolltalanul hatnak, részben kánoni érvénnyel szolgálnak írói látomások kiindulópontjaként. Egyik legfőbb mulasztása, hogy kísérletet sem tett a parasztháború első irodalmi feldolgozásai forrásértékének megállapítására, azaz annak a kérdésnek a tisztázására: a humanista írók elbeszéléseinek Taurinustól Istvánffyig húzódó XVI. századi vonulata mennyiben tekinthető még egyáltalán forrásnak, szuggesztióik mennyiben fedik az egyéb - elsődleges - forrásokból kibontakozó történeti valóságot?”24

Egyik legfontosabb megállapítása Szűcsnek, hogy sikerült bizonyítania: a Márki által „rekonstruált” ún. ceglédi beszéd sohasem hangozhatott el. „Bármilyen különös, e hagyományos vízió egyedüli alapja, hogy Márki Sándor minden mérlegelés nélkül [...] helyezte el azt a Ceglédről kibocsátott, de keltezés nélkül fennmaradt hadba hívó parancsot, amelyet »ceglédi kiáltványként« szoktunk emlegetni, fel sem vetve a kérdést: micsoda kiáltó ellentmondásban van annak tartalma az összes elsődleges forrásból kibontakozó fejleményekkel.”25 „E közkeletű kép és kronológiai sor valamennyi eleme a forráskritika alapkövetelményeit nélkülöző módszertelen tallózás eredménye, az elemek összekapcsolása ötletszerű.”26

Márki módszertani hiányosságai ellenére néhány ötletéért azért megérdemelt volna némi dicséretet Szűcstől. A parasztháború Szűcs által kimutatott kétféle ideológiai alaprétege közül az egyik Márki ötlete volt. „A székelyek sok mindenféle bajoskodás után is megtartották eredeti szabadságuk nagy részét s a legszegényebb székely is szabad gazdája volt a maga kis földjének s tagja a faluközösségnek. Székely létére Dósa ezt a székely szabadságot akarta kiterjeszteni az egész országra; s így akarta helyreállítani a nemes (egy nembe tartozó) magyarság eredeti szabadságát.”27

24 Szűcs Jenő: Dózsa parasztháborújának ideológiája. In: Valóság, 15. (1972) 11. sz. 12-13. p. (a továbbiakban Szűcs, 1972.)

25 Szűcs, 1972. 20. p.

26 Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború. Egy kódex tanúsága. In: Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. sz. 238. p.

27 A Szűcs Jenő könyvtárából származó Márki-kötetben Szűcs ceruzás margináliái között ez a mondat is alá van húzva és oldalt is meg van jelölve (192. p.). Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtára, No. 274 365.

227