Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Körben - család, közösség, társadalom - Fülöp Tamás: "...a nemes áldozatkészség nem szorul dicséretre..."
a székesfővárosban - is megjelent az urbanizációs szegénység és az indusztrializációs nyomor,4 míg a vidéki társadalomban az agrárszegénység, illetve a társadalmi mobilitás korlátozott lehetőségeiből eredő, újratermelődő depriváció, illetve az ebből származó társadalmi feszültség jelentette a legnagyobb kihívást a községek és a törvényhatóságok számára.5 Az állami szegénygondozással és közösségi szociális gondoskodással kapcsolatos dualizmus kori jogszabályok sorában a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvénycikk rendelkezett először a szegényügyről. A törvény a szegények ellátását, a szegénygondozást a községek által ellátandó feladatok körébe utalta.6 A községeknek az illetékes törvényhatóság felé minden év végével tüzetes jelentést kellett tenniük a szegények létszámáról, illetve a szegényügyre vonatkozó intézkedéseikről, s amennyiben a szegények ellátása meghaladta a község anyagi lehetőségeit, kivételes esetben a törvényhatósághoz, illetve az államhoz fordulhattak segítségért. A jogszabály alapján tehát a szegénygondozás illetőségi hely alapján az önkormányzatok feladata lett, vagyis az ellátásra szoruló szegények után bárhol felmerülő szociális és betegellátási költségeket elméletben az illetőségi (általában a születési) hely közigazgatási hatóságának kellett volna viselnie.7 Mindez az ellátásra szorulók számának folyamatos növekedésével összefüggésben jelentős terhet rótt a törvényhatóságokra. A megyék háztartásáról szóló 1883. évi XV. törvénycikk lehetővé tette, hogy a vármegyék a „közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaikat” 3%-os helyi pótadók segítségével biztosítsák, amit a belügy- és pénzügyminiszter engedélyével további 2%-kal növelhettek.8 A jogszabály mellékletében tételesen meghatározták azokat az összegeket, amelyeket a megyéknek közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaikra az állampénztárból évenként kiutaltak. Ez az összeg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye esetében 77 800 forintot tett ki, ami a 63 törvényhatóság sorában a 20. legnagyobb összeget jelentette. 1886-ban napvilágot látott a második községi törvény, amely előírta, hogy „amennyiben a jótékony intézetek segélye és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendő nem volna, a község, a helyi viszonyokhoz képest, gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, kik magukat közsegély nélkül fentartani egyáltalában nem képesek”.9 A jogszabály ugyan lehetővé tette, hogy az ugyanazon törvényhatósághoz tartozó községek a szegények ellátása érdekében egységes szegényalapot hozzanak létre, de a szegénygondozást a községek csupán másodlagos feladatának tekintette és a szegényalapok megfelelő pénzügyi forrásáról sem rendelkezett.10 Az 1886. évi XXII. te. a szegénygondozás vonatkozásában az előző törvényhez hasonlóan megerősítette a községek kötelezettségeit, de az ellátás költségeinek viselésére kötelezett „illetőségi hely” meghatározása szempontjából, amikor csupán azt mondta ki, hogy valamennyi „honpolgárnak valamely község kötelékébe kell tartoznia”, de „mindenki csak egy község kötelékébe tartozhatik”, nem teremtett egyértelmű 4 Vörös Károly: Három vázlat Budapest társadalomtörténetéből a dualizmus korában. In: Tanulmányok Budapest múltjából. 24. Bp., 1991. 27-65. p. (hivatkozott rész: 49-51. p.) (a továbbiakban: Vörös, 1991.) 5 Paraszti kiszolgáltatottság - paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája (1991. augusztus 29-31.) Szerk.: Erdmann Gyula. Gyula, 1994. (Rendi társadalom-polgári társadalom, 5.) 6 1871. évi XVIII. te. a községek rendezéséről (131. §). 7 Pomogyi László: A polgári kori szegényügyi igazgatás alapintézménye - a községi illetőség. I. In: Esély. Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat, 4. (1992) 4. sz. 98-106. p. (a továbbiakban Pomogyi, 1992.) 8 1883. évi XV. te. a megyék háztartásáról (9. §, 13. §). 9 1886. évi XXII. te. a községekről. 10 Uo. 166
