Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Hóvári János: Szulejmán szultán 1566. évi hadjáratának indítékai: magyar-török helyzetkép a 16. század közepén
16 ,A KERESZTÉNYSÉG VÉDŐOSZLOPA”- GYULA I566-BAN más birodalmat. A szultána elvesztése miatt, s talán azért is, mert a fiai közötti küzdelem tovább zajlott, egyes diplomáciai hírek szerint, apatikus állapotba került, és az iszlám felé fordult. Puritán életet élt. Az egyházi vezetők, különösen a halveti dervisek sejhje, Nureddinzáde az agg uralkodót arra emlékeztették, hogy a „szent háború”, a dzsihád, neki, mint az Oszmán Birodalom szultánjának és a szunnita muszlimok kalifájának, kötelessége. A vallásos fordulatot vett szultánnak meggyőzőek voltak e mondatok. Fodor Pál ezzel kapcsolatban egy nemrégiben megjelent kötetben így fogalmaz: „Nureddinzáde a szent háború emlegetésével voltaképpen az alattvalók és a katonák növekvő elégedetlenségét tolmácsolta amiatt, hogy Szulejmán már tíz éve nem mozdult ki otthonról, ami merőben szokatlan volt a korábban harcos szultántól.” Emellett az is tény, hogy a sztambuli vezetésnek égetően szüksége volt olyan hadjáratra, és sikerre, amelyet győzelemként lehet hirdetni. Egyrészt azért, mert a máltai vereség nagy volt és úgy is lehetett értelmezni, hogy a birodalom vezetése rossz kezekben van. Az új nagyvezér - 1565 nyarától - Szokollu Mehmed, aki a szultáni udvarba bekerült bosnyák érdekcsoportnak régóta egyik fontos embere volt. (Az elődje Semiz Ali pasa nagyvezér is bosnyák volt.) A birodalmat majdnem másfél évtizedig irányította, szultáni vőként, a horvát vagy bosnyák Rusztem pasa, 1561-ben bekövetkezett haláláig. Nem kétséges, hogy a szultánnak, trónörökös vejének és ellenlábasainak Szokollu Mehmed meg akarta mutatni, hogy győzelmet fog hozni, ért a hadvezetéshez, és a birodalom megújítása az ő nagyvezérsége alatt meg fog történni. A magyarországi hadjáratról döntés nagyjából 1565 késő nyarán vagy ősz elején született, és ezt követően az előkészületek is megkezdődtek. De hogy a szultáni udvarnak be kellett avatkoznia Magyarországon, az összefüggött az erdélyi helyzettel is, amely 1565-ben válságos fordulatot vett. 1562 óta háború folyt a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség között, amelynek oka az volt, hogy Balassa Menyhért hetedik árulását követte el: az erdélyiről átállt a Habsburg oldalra, és mindazokat az erődöket, várakat (köztük Szatmárt és Nagybányát), amelyek a kezében voltak, a királyi Magyarország oldalára állította át. Az erdélyi fejedelem ezeket megpróbálta visszaszerezni. A küzdelmek változó sikerrel zajlottak. A székelyek 1562-ben a rájuk rakott feudális terhek miatt fellázadtak, ez a Habsburg oldalnak kedvezően jött. János Zsigmond a királyi Magyarország csapatai ellen többnyire a budai és a temesvári pasa seregeit hívta segítségül. De 1565-ben Schwendi Lázár (Lazarus von Schwendi) kassai főkapitány csapatai olyan mélyen benyomultak Erdélybe, hogy Gyulafehérvár környékéig jutottak. Úgy nézett ki, hogy János Zsigmond uralma Erdélyben összeomlik, és a kassai főkapitány katonai erővel egyesíti az Erdélyi Fejedelemséget a királyi Magyarországgal.
