Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Hóvári János: Szulejmán szultán 1566. évi hadjáratának indítékai: magyar-török helyzetkép a 16. század közepén
HÓVÁRI JÁNOS f SZULEJMÁN SZULTÁN 1566. ÉVI HADJÁRATÁNAK INDÍTÉKAI 13 és délkelet-európai térség tartós gazdasági hanyatlása is összefügg ezzel a stratégiai hibával, amelyet Szulejmán szultán tanácsadói elkövettek. A legnagyobb vesztes pedig maga az Oszmán Birodalom lett, amely egyik legbiztosabb jövedelemforrásától esett el. A másik fontos stratégiai hiba, amely Szulejmán szultán tanácsadóihoz köthető, az, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak a birodalom tengeri erejének. Szulejmán szultán uralkodása alatt kísérlet történt arra, hogy a török hajóhad ne csak a Mediterráneum keleti, hanem nyugati felét is ellenőrizze. Ehhez megszerezték, a már említett Tlemcenig, az észak-afrikai kikötővárosokat, ahol erődöket építettek és katonákat telepítettek. A nyugat-mediterráneumi török hajóhad többnyire Spanyolországból menekült moriszkókból (keresztényre térített muszlimok és zsidók), valamint spanyol és portugál áttértekből és foglyokból állt. A Szigetvárott elesett Ali Portuk, a tüzérség parancsnoka is portugál volt. De tudunk arról is, hogy 1566-ban Szigetvárról elhurcolt magyarok a flottához kerültek és két évtized múlva Észak-Afrikából szöktek Portugáliába, hogy onnét hazajussanak. A moriszkók a rekonkviszta elől menekültek el az Ibériai-félszigetről, Észak-Afrikában telepedtek le, s ott veszedelmes kalózvilágot teremtettek meg. A kalózkapitányok azonban együttműködésre törekedtek a török flottával, amelynek számos parancsnoka közülük került ki. Tőlük származik az az elképzelés, hogy a török hadseregnek partra kell szállnia Spanyolországban. Az 1560-as években több terv született arra vonatkozóan, hogy a török hajóhad ott megjelenjen és a spanyolokkal szemben álló muszlim, arab, zsidó lakosság segítségével az oszmánok lázadást robbantsanak ki és a Pireneusi-félszigeten is megvessék lábukat. Ezt az akciót lett volna hivatott előkészíteni az a harc, amely Málta szigetéért zajlott. 1565-ben azonban a törökök vereséget szenvedtek: nem sikerült a nyugat-mediterráneumi stratégiai pont megszerzése. Ez a tengeri politika rengeteg pénzébe került a szultánnak és különösebb eredményt nem hozott. Hat évvel a máltai vereség után pedig, 1571-ben, az egyesített keresztény hajóhad Lepantónál szétverte a török flottát, s ezzel az Oszmán Birodalom véglegesen kiszorult a Nyugat-Mediterráneumból. A harmadik stratégiai hiba bennünket érint: ez pedig a Közép-Európa-politika volt, amelyre a szultánt elsődlegesen Ibrahim nagyvezér beszélte rá a balkáni hadurakkal együttműködésben. A terv az volt, hogy a birodalom avatkozzon be Közép-Európában: Magyarországon keresztül támadja és foglalja el Bécset, s az Oszmán Birodalom határvidékét a Duna völgyéig tolja előre. Ez a politika, miként már előbb szóltunk róla, számunkra végzetes lett. Az oszmánoknak a magyarországi győzelmeik azonban nem csupán dicsőséget hoztak, hanem rengeteg kiadást és új konfliktusokat is. Egy olyan új frontvonal jött létre, amelynek kiadásai a
