Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Hóvári János: Szulejmán szultán 1566. évi hadjáratának indítékai: magyar-török helyzetkép a 16. század közepén
14 „A KERESZTÉNYSÉG VÉDŐOSZLOPA”- GYULA 1566-BAN kincstárt nagy feladatok elé állították. A bécsi Haditanács (1556) létrejöttével megnyílt a lehetőség a törökök elleni frontszakasz egységes irányítására és a védővárak korszerűsítésére. Ez a több mint 1000 km-es „végvári vonal”, amely egyébként egyedülálló az európai történelemben, 1566-ig Gyulától kiindulva, félkörívben, az Adriai-tengerig húzódott, Zenggig. (1566 után a délkeleti végpont északra tolódott, Szatmárra és Nagybányára.) Ebben a végvári rendszerben legalább 100 jelentős erőd volt, s mellettük rengeteg kisebb palánkvár. Ami kiépült a Habsburg-oldalon, annak ellenében az Oszmán Birodalomnak is építkeznie kellett, és ez fordítva is így volt. Ez mindkét oldalon rengeteg pénzt emésztett fel. A magyar végvári rendszerben, az 1550-es évek végén, három fővár jött létre, amelyet a horvátországi szakaszon Sziszek egészített ki. A „fővár” elnevezés Szakály Ferenc nevéhez fűződik, aki az 1980-as években számos remek munkát tett közzé arról, hogy Szigetvár, Eger és Gyula miért lettek közel egy évtized alatt az ország legfontosabb várai. Szerepük azért volt különleges, mert megálljt parancsoltak a török hódításnak. Azok a parancsnokok, akik ebben a három várban szolgáltak, képesek voltak a török hódoltságot mélységében ellenőrizni. A környezetükben, 100-150 km-es távolságban is megakadályozták azt, hogy az ott lévő lakosság együttműködjön a török hatóságokkal. Adóztattak, egyházi tizedeket szedtek be. A hódoltsági kettős hatalom, a „kondominium”, ahogyan Szakály Ferenc nevezte, a magyarországi török pasáknak és bégeknek fájdalmas valóság volt. A szigetváriak a Dél-Dunántúlt tartották kézben és a Dél-Dunántúl- ról rendre becsaptak Szlavóniába is, sőt időnként kalandozásaik során a Száváig is eljutottak. De arról is tudunk, hogy a Dunán átkelve a Bácskába is betörtek. Az egriek az Alföldnek a középső vidékét, a Duna-Tisza közét ellenőrizték. A gyulaiak pedig a Gyulától délre lévő Temesköz vidékét, Temesvár környékéig jártak és a Maros mentét ellenőrizték. A kapitányok, akik közül Zrínyi Miklós és Kerecsényi László saját korukban is mesz- sze földön ismertek voltak, remek katonák és vezetők voltak. Tisztjeik is rendre katonacsaládokból származtak, tudták, hogy hogyan kell hadakat vezetni. De értettek már a várak erődítéséhez is. Szigetvár, Gyula és Eger az építkezéseknek köszönhetően olyan erődök lettek, hogy azokkal a magyarországi török haderő - még ha a budai és a temesvári pasa minden katonáját mozgósítja, s ahhoz még boszniai vagy belgrádi törökök is csatlakoznak - nem bírt. Ez történt 1556-ban Szigetvárnál, amikor a magyar- országi török haderő kudarcot vallott a vár ostromakor. A magyarországi török parancsnokok tudták azt, hogy ezek a várak számukra „istencsapások”, s komoly veszedelmet jelentenek: ugyanis az 1550-es évek végén, és 1560-as évek elején a magyar végvári társadalom offenzívába lendült át és a törököket lépésről lépésre szorította vissza. Számos kisebb vár közel állt
