Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Agrártörténeti tanulmányok - Jobbágyviszonyok Szatmár megyében az 1774-es úrbérrendezés idején
38 Jobbágyviszonyok Szatmár megyében az 1774-es úrbérrendezés idején A XVIII. század második felében az erdélyi mezőgazdaság fejlődésében számottevő minőségi változások következtek be. A lassan fejlődő belső piac az árutermelés kibontakozásához vezetett, melynek következtében növekedett a megművelt területek mennyisége. Egyfelől a szaporodó parasztság az irtások és telepítések révén újabb és újabb területeket vont művelés alá, másfelől maga a birtokos nemesség törekedett a majorsági termelés növelésére. Ennek eredményeként a parasztságot fokozatos károsodás érte. Növekedtek a robotterhek, kisajátították a jobbágyok elhagyta pusztatelkeket, korlátozták a jobbágyságot korábbi jogainak s mindenekelőtt a szabad irtás gyakorlásában, a közlegelők és a közerdőségek használatában. Az adózó parasztság terheinek korlátlan növelése azonban előbb-utóbb beleütközött az állam érdekeibe, s a központi hatalom nem nézhette tétlenül a rendezetlen jobbágyviszonyokból fakadó zűrzavart, az államnak is adózó rétegek károsodását. Ezek a jól felfogott államérdekek s a Habsburg-hatalom központosító törekvései elvezettek a Mária Terézia-féle úrbérrendezés végrehajtásához. Az úrbérviszonyok rendezésének gondolata már 1728-ban felvetődött, de a hűbéri rendek ellenállása miatt megvalósítására nem kerülhetett sor. A rengeteg jobbágypanasz és úrbéri per azonban egyre inkább sürgette a bécsi udvart egy általánosabb úrbérren- delet megfogalmazására. így kerülhetett sor 1767-ben az úrbérrendezési szabályzat kiadására. A rendeletet rövidesen konkrét adatfelmérés követte megyénként, melyet az uralkodó által kinevezett királyi biztosok irányítottak. Az úrbérrendezés konkrét végrehajtására fokozatosan került sor 1774-ig.1 E munkálatok a ma Romániához tartozó, annak északnyugati részén fekvő négy megyét érintették: Aradot, Bihart, Szatmárt és Máramarost, illetve az egykori Ugocsa megye 15 községét.2 1780-ban került sor a bánsági úrbérrendezésre.3 Az Erdélyi Fejedelemség területén azonban - beleértve Közép-Szolnok és Kraszna vármegyét, Kővár vidékét és a zarándi részeket - nem került sor úrbérrendezésre. Minden kísérlet, az 1819-es Cziráky Antal-féle összeírás4 is, megmaradt a kísérletezés és adatfelmérés stádiumában, ami nyilvánvalóan alapvető különbséget idézett elő Erdély belső megyéi és a magyar1 Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában. I—II. Budapest, 1933.; Felhő Ibolya: A Mária Terézia úrbérrendezése során készült adatfelvételek. A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1957. 200-223.; Kovách Géza: färänimea arädeanä in perioada reglementärii ur- bariale, 1771-1786. Ziridava. VIII. Arad, 1977. 125-165. 2 Kovách i. m. 3 D. Prodan: Reglementarea urbarialä din Banat de la 1780. Anuarul Institutului de Istorie din Cluj. 1969/3. 295-322. 4 Trócsányi Zsolt: Az északi Partium 1820-ban. A Conscriptio Czirakyana adatai. Budapest, 1966.
