Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - A romániai magyar történetírás a II. világháború után
312 Kovách Géza &s=? Historiográfiai írások Remények és kétségbeesés A II. világháború után újabb súlyos vérveszteség érte a romániai magyar tudományos életet, mégis a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészeti karán számos neves történész dolgozott egészen 1949-ig. Bölönyi György, Bíró Vencel, László Gyula, Entz Géza, Incze Miklós, s ideig-óráig az Erdélyi Múzeum s az Erdélyi Tudományos Intézet sem szűnt meg. A nagyenyedi nyomdán keresztül adja ki Bónis György művét, a Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogbant, melynek terjesztésére már nem kerülhetett sor. A fordulatot az 1948-as tanügyi törvény hozta. Az államosítások nyomán megszűntek az önálló magyar intézmények: az Erdélyi Múzeum gazdag gyűjteménye, a Bat- thyaneum, a Teleki Téka, az egyházi intézmények levéltárai; az iskolai könyvtárak állami tulajdonba, többnyire román vezetés alá kerültek. A vidéki múzeumok (Arad, Nagyvárad, Nagyszalonta, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely stb.) hasonló sorsra jutottak. Beolvadtak a Bukarestből irányított új vonalvezetésbe, s elvesztették minden helyi és nemzeti sajátosságukat, az egységes román állam eszméjét kellett tükrözniük s folyamatosan raktárba került minden, ami a magyar múltat idézte. 1959-ig azonban működött a magyar egyetem, ahol Jakó Zsigmond tudományos műhelyéből egy új történészgárda nevelődött ki: Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Benkő Samu, Kovács József, Magyari András, az Izraelbe távozott, s azóta elhunyt Vágó Béla, Vajda Lajos, Tónk Sándor, Kiss András, Dani János, Bitay Ilona, Csucsulya István, Sipos Gábor, Glück Jenő, Károlyi Dénes, Fazoli Sándor, Tarisznyás Márton, Fodor László, Palkó Attila, Cserey Zoltán, Incze László, Ferenczi Géza stb. Bodor András mellett nőtte ki magát Ferenczi István régész, korábban László Gyula tanítványa, valamint Bajusz István. Még Entz Géza mellett vonzódott a művészettörténethez B. Nagy Margit. Ugyancsak a Bolyai Egyetemen emelkedett rangos történésszé Pataki József, Imreh István és Cselényi Béla. S említsük meg a derékba tört ígéreteket, mint a tragikus körülmények között elhunyt Dankanits Ádámot és Borbáth Károlyt. Az igazi kényszerpályát a Bolyai Egyetem megszüntetése okozta, bár a román történetírást is gúzsba kötötte a kötelező marxista-leninista szemlélet, mely drasztikusan beleszólt minden alkotásba. Ennek ellenére a helyzettudat szemléletében a romániai magyar történetkutatás igyekezett minden adandó lehetőséget kihasználni, mint a Román Akadémia keretében induló kolozsvári történeti intézetben, ahol kezdetben a román kutatók mellett magyar kutatók is helyet kaptak, akárcsak a marosvásárhelyi fióknál, továbbá a Párttörténeti Intézetben s egyes vidéki múzeumokban. A közlési lehetőséget azonban bénították a központi pártcenzúra és a nyelvi nehézségek. Következésképpen nem lehetett elszalasztani olyan lehetőségeket, hogy a bennünket érintő tanulmányok román nyelven megjelenhessenek. Az ötvenes évek elején így jelenhetett meg Csetri Elek tanulmánya a nagybányai 1848-ról, Jakó Zsigmond paleográfiai és oklevéltani dolgozatai vagy jelen sorok írójának a BánfFy-birtokról szóló tanulmánya, néhány munkásmozgalmi írás vagy alkalmi jubiláris megemlékezések (Bábolna, Dózsa). Az első nyitásra 1956-ban került sor, amikor a könyvkiadásban némi pezsdülés jelei mutatkozott. Ekkor jelent meg (1956) a Bolyai-évkönyv, melyben helyet kaptak tör
