Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - A romániai magyar történetírás a II. világháború után
£==? A ROMÁNIAI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN é==? 311 mény József, Kőváry László, Szilágyi Sándor, Jakab Elek is, akár forrásgyűjteményről, megyei monográfiáról vagy egyszerű helytörténetről volt szó. Kétségbeesés, újraéledés Az első világháborút követően még a békeszerződésekben reménykedtek, de Trianon után, mikor a rövid lejáratú optálási lehetőség felvetette a kérdést: menni vagy maradni, rövid idő alatt súlyos vérveszteség érte az erdélyi magyar tudományos életet. Lukinich Imre és Veress Endre már korábban Budapesten telepedett le, de miután a kolozsvári egyetem tanítási nyelve a román lett, elhagyta Erdélyt Szádeczky Lajos, Erdélyi László, Maróth Károly is. Márki Sándor, a kolozsvári magyar élet lelke, egyelőre maradt, szorgalmasan tanult románul, de 1921-ben ő is a távozás mellett döntött és Szegedre költözött. A „bujdosó egyetemhez megyek szolgálatot tenni” - írja Veress Endrének. Ekkor veti papírra zaklatott lélekkel Gyalui Farkas Márkihoz írott levelében: „Nem tudok uralkodni idegeimen és könnyes szemekkel írom e sorokat. 29 évig voltál ennek az egyetemnek, a kolozsvári egyetemet értem, ennek a városnak az ékessége.” A tanácstalanság és reménytelenség után azonban az erdélyi magyar értelmiség hamar felocsúdott, öntudatra ébredt, felmérte az előtte álló feladatokat, s munkához látott. A számvetés mégsem volt teljesen lesújtó. Itthon maradt a kolozsvári Bíró Vencel, Kelemen Lajos, Gyalui Farkas, Valentiny Antal, K. Sebestény József, Bitay Árpád, nagyváradi magányában Karácsonyi János, Lúgoson Jakabffy Elemér, a Telekiek levéltárában dolgozó Gergely Samu, továbbá Görög Ferenc, Bilinszky Lajos, Aradra hazatért Krenner Miklós. Kolozsvár maradt változatlanul a központ, s továbbra is működött pár magyar tudományos intézet: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsi- szentgyörgyön, a gyulafehérvári Batthyaneum, s a marosvásárhelyi Teleki Téka. Változatlanul megjelentek az Erdélyi Múzeum kötetei, folyt az adatgyűjtés, s monumentális kötetek híján számos becses és hasznos történelmi tanulmány láthatott nyomdafestéket. 1940 és 1944 között természetszerűen új pezsgés indult. A történetkutatás más tudományágak mellett a Teleki Pál névvel fémjelzett, a későbbi Erdélyi Tudományos Intézet évkönyvei felkarolták a helytörténetet is. Az újrainduló kolozsvári magyar egyetemen olyan jelességek tanítottak, mint Váczi Péter, Szilágyi Lóránd, László Gyula, Entz Géza, s ekkor került Kolozsvárra a kiválóan képzett fiatal és tetterős Jakó Zsigmond is, ki aztán a II. világháború után a romániai magyar történetírás buzgó irányítója lett. Az Erdélyi Tudományos Intézet e rövid négy év leforgása alatt kiváló munkák megjelentetését tette lehetővé. Ekkor jelent meg Veress Endre szerkesztésében Báthory István levelezése, Gáldi Lászlótól Samuil Micu Klein Dicitonarium Valachico-Latinum- ja. Az intézet évkönyveiben számos dolgozatot tettek közzé. Hadd idézzük ezek közül: Bíró Vencel Gr. Majláth Gusztáv Károly a román szenátusban, Juhász István A középkori nyugati misszió és a románság, Makkai László Szolnok-Doboka megye magyarságának pusztulása a XVII. század elején, Jancsó Elemér Bölöni Farkas Sándor és munkássága, Bíró Vencel Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVIII. században, Entz Géza Kolozsvári kőfaragó műhely a XIII. században, I. Tóth Zoltán tanulmánya a román Astrá- ról.
