Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - Márki Sándor (1853-1925)
fc==? MÁRKI SÁNDOR (1853-1925) fcs=? 283 nek fogyatékosságaként. E megállapítások valójában igen közel állanak Xenopol rendszerkereső módszeréhez. Ugyanakkor Márki elveti Hegel idealizmusát s Marxban is elsősorban azt értékeli, hogy „Hegel dialektikáját megszabadította azoktól az ideológiai cafrangoktól, amik miatt rendszerét nem valósíthatta meg az egész vonalon”.79 Hegel „abszolút okoskodásával” szemben Márki főleg a német és francia pozitivistákkal rokonszenvez a legjobban. Mint Salamon Ferenc tanítványa, a magyar történetírók közül is a pozitivistákat becsüli a legtöbbre. Ugyanakkor azonban ellene vall a tények elvont elemzésének, a társadalom fejlődését egyetemesen nézi. Az egyetemes társadalomfejlődési szemléletet értékeli a legtöbbre mind Salamon Ferenc, mind Marczali Henrik történetszemléletében is. Szerinte a világtörténet az egész emberiség fejlődésének története, aminek a nemzeti történet csak része, azt tehát ehhez viszonyítottan kell értelmezni. Említett tanulmányában Márki egyébként részletesen elemzi a XIX. századi európai történetírást, az angoloktól Freemant és Actont, a franciáktól René Lavollée-t, Charles Moellert, Gabriel Monod-t, Michelet-t s különösen Seignobost. Márki maga is sokat vesz át Seignobos módszeréből és elveiből, s kapcsolatba hozza a francia pozitivistákat A. D. Xenopol szemléletével is. A XIX. század második felének német történészei közül Below, Lamprecht, Hel- molt és Lindner történetfilozófiájával foglalkozik behatóbban. Elfogadja Lamprecht nézetét, hogy a világtörténelem nem szorítkozhat Európára, hanem ki kell terjednie valamennyi földrészre és népre. „А XIX. század óriási forgalma, vállalkozó szelleme, gyarmatosító politikája, tudományos szükségképpen bizonyos világpolgári felfogásra vezetett s ez a világtörténelem felfogásán is változtatott - írja Lamprecht művelődéstörténeti módszerének értékelésénél. - Akarva, nem akarva tovább és másképpen látunk mint a régiek. Az ó- és középkor előtt ismeretlen földekről, népekről szóló útleírások már elegendőképpen figyelmeztették a historikusokat, hogy nagyon szűk körre szorítkoznak, midőn csak a klasszikus és a keresztény művelődés körébe tartozó népek múltjával foglalkoznak és az egyetemes történelem anyagát egyedül köztük keresik. Azok azonban, kik ezt a XIX. század elején észrevették, abból a hamis föltevésből indultak ki, hogy az emberi nem egységét tartva szem előtt segítnek a bajon, ha a különböző földrészek vezető népeinek fejlődését synchronistikus módon tárgyalják. Történetírásunk voltaképpen ma is ebben a szűk keretben mozog; ezért beszélünk a görögök, rómaiak stb. koráról s a róluk szóló részbe szorítjuk be minden egyéb népről mondanivalóinkat. Ezer meg ezer esetben kimutatjuk ekként az eszmék fejlődésének közös vonásait, a történelmi események összefüggését, de mindig csak a tárgyalt művelődési köröknek elég szűk határai közt, míg kétszer, háromszor akkora területek népeiről hallgatunk, mivel sehogysem tudjuk beilleszteni őket rendszerünkbe...” Ebben a szellemben bírálja Helmolt történetírását, akinél - bár az egész emberiség történelmét igényli - nem kapjuk meg a népek összehasonlító történetét, nem észleljük a népek egymásra gyakorolt hatását. Bár Márki megállapításai racionálisak és tökéletesen helytállóak, a kutatás hiánya 79 Márki Sándor: Történet és történetírás. Budapest, 1914. 90.
