Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
A kézművesek és a céhek történetéről - A mesterségek és céhek elterjedése Arad megyében a XVIII. és XIX. században
A mesterségek és céhek elterjedése Arad megyében a XVIII. és XIX. században 203 A céhek a gazdasági élet fontos elemei nemcsak a hűbéri társadalom virágzásának idején, hanem a feudalizmus utolsó évtizedeiben is, egészen 1848-ig. Sajnos, az erdélyi céhélet utolsó szakaszát kevésbé tanulmányozták kutatóink. Szádeczky Lajos XX. század eleji munkája bőséges adalékai mellett ma már komoly kiegészítésre szorul. Stefan Pascu monográfiája pedig csak a XVI. század végéig elemzi az erdélyi céhélet történetét.1 A XVIII-XIX. század céheire vonatkozóan az 1950-1960-as években számos részlettanulmány jelent meg, ezek azonban nem emelkednek szintézis jellegűvé, megelégednek a helyi fejlődés felvázolásával.2 Különösképpen hiányosak ismereteink a mezővárosok és nagyobb községek kézművességével kapcsolatban. A XVIII. században és a XIX. század elején a mesterségek legváltozatosabb fajai jelennek meg az egyes falvakban is. Különösképpen fennáll ez a helyzet Arad megye és a Bánát sík területein, ahol a mezőgazdasági árutermelés fejlődésének következtében nemcsak a parasztság száma nő, hanem ezzel párhuzamosan a belső fogyasztás, az ipari áruk iránti kereslet is. A XVIII. század második felében a kamarai igazgatás alatt nagymértékben szélesedik a belső piac, ami természetesen magával hozta a falusi lakosság rétegződését, az egyes mesterségek elterjedését, sőt bizonyos manufaktúrák megjelenését is. Kétségtelen, hogy a bomló feudalizmus feltételei között a céhkötelékek meglazulása is megfigyelhető, de az érvényben lévő szokásnak megfelelően a céhkeretek még többé-kevésbé kötelezőek. Ez a magyarázata, hogy nemcsak a XVIII. század folyamán, de még a XIX. század első felében is a nagyobb mezővárosokban, ahol megfelelő számú iparűző lakosság telepedett meg, sorra jelentkeznek a céhek is. Másfelől a céhek történetéről éppen az ország nyugati megyéiből tudunk a legkevesebbet. A helytörténeti kutatás tehát ezen a téren is csak pótolhatja azt az űrt, ami az általános fejlődés pontos megrajzolásánál még jelentkezik. A Maros és Körösök közti aradi tájak iparfejlődésének kezdetei kétségtelenül a középkor korábbi századaiba nyúlnak vissza. E tekintetben a mesterségek nyomait 1 §tefan Pascu: Meftefugurile din Transilvania páná in secolul al XVI-lea. Bucure§ti, 1954.; Szádeczky Lajos: Iparfejlődés és czéhek története Magyarországon. Budapest, 1913. 2 Samuil Goldenberg: Clujul in secolul al XVI-lea. Bucuresti, 1958.; Ladislau Fodor: Despre problema descom- punerii breslelor din Odorhei in prima jumätate a secolului al XIX-lea. Studii. Revistä de istorie. 1956/1. 125— 138.; Francisc Killyén: Bra^ovul in preajma revolujiei de la 1848. Studii fi articole de istorie. 1956/2. 172-178.; Kovách Géza: A zilahi céhek története. Bukarest, 1958.; Gertrude Bardo§: Din via|a meseria^ilor timi§oreni 1716-1779. Studii fi articole de istorie. 1961/3. 101-109.; Beniamin Ba$a: Breslele me$te§ugáre$ti din Hajeg. Studii fi articole de istorie. 1965/7. 381-393.; Caius T. Jiga: Contribu(ii privind Jesátorii bresla^i din fara Birsei in sec. al XVIII-lea. Studii fi articole de istorie. 1961/3. 87-101.; Gustav Gündisch: Soziale Konflikte in Hermannstadt um die Mitte des 17. Jahrhunderts. Forschungen zur Volks und Landeskunde. 1960/1. 57-79.; Ion Longu-Vasile Radu-Beniamin Bassa-Ion Raica-Mircea Valea: Meftefuguri fi meftefugäri din sud-vestul Transilvaneie. Bucuresti, 1970.
