Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1892 629 küldött disznó? Megmondták neki. „No, hiszen nem nagy biz’ az - jegyezte meg de közben böjtölnek is, tojást is esznek, kijönnek vele. Utolsó napjaiban Hoffmann-nén kívül Maár Pista kertész barátom, Búzás ellenőr, Kovács írnok és Mike Ferenc (az utóbbi napokban) felváltva éjjel-nappal mellette voltak: fiai nem tehettek volna többet, mint e derék fiúk. Ma reggel % 4-kor fölvetette szemeit, s azután minden küzdelem nélkül, csöndes sóhajtással lehelte ki nemes lelkét. Berti, ki csak pár órával előbb ment haza pihenni, bár az utolsó aléltság láttára rögtön értesítették, s jött is azonnal, már nem találta életben; Jani, a hajnali vonattal látogatására érkezve, szintén csak hideg kezeit csókolhatta már; s én ma este Vá 10-kor már ravatalán találtam őt. Nyolcvanadik évében volt már: családjának őse, az első, a legigazibb Márki, zajos sikerekre nem hivatkozhatva, de feladatát a szó legnemesebb értelmében betöltve és csöndesen használva, amint élt, úgy halt: csendben, köztiszteletben és szeretetben. Isten szép időt, s a természet rendével járó csapásokat nem számítva, szép életet, szép halált engedett neki. S ha előtör is a könny, fölszárad csakhamar, mert megkönnyebbül az Úr imádságában: „Legyen meg a Te akaratod!” Adjon az Isten neki, édes jó anyánknak s már fenn levő gyermekeiknek örök nyugalmat, örök boldogságot! jan. 24. Jókor reggel, Vá 6-kor érkezett meg feleségem Juliskával és Márthával. Szegény jó édesapánk koporsóját 25 koszorú borította; egyebek közt a sarkadi, [gyulajvári és kétegyházi uradalmak koszorúja. Egy szegény ember el-elnézi a pompát s megköny- nyezi a halottat; azután felsóhajt: „Miért nem írják már oda egyre, hogy a sarkadi szegények adják!” Egész nap igen nagy számmal nézték s dicsérték, áldották a halottat. A részvétlátogatások is egymást érték. - Délután 4 órakor (Mariska beteg lévén, nem jöhetett) végső búcsút vettünk édes jó apánktól, ki még most is úgy feküdt ott, mintha csak aludnék. A plébános beszentelte, én szívére tettem a Mariskám által küldött kis rózsacsokrot, s az utolsó csókok után reázárták a koporsó fedelét - s mi nem voltunk többé gyermekek. Míg élt, azoknak képzelhettük magunkat őszülő hajjal is, és napjában annyiszor csókoltunk neki kezet. Életünk sok szép álma pihen vele együtt: legyen az ő örök álma nyugodt és derült, s örök világosság fényeskedjék neki! A városházán s a 3 olvasó egyesületen kitűzték a gyászlobogót. Az öreg gróf Almásy Kálmán igen szép levelet írt Bertihez. Kijelentette, hogy a temetésre elküldi a majorescot, Dénest, hogy édesapánknak, öreg tisztjének, ő állíttat síremléket, hogy temetése napján 40 frt-ot osztat ki a szegények közt, s hogy Sarkadon és Kétegyházán misét mondat lelke üdvéért. Gr. Cziráky Jánosné, Beöthy Zsolt, a gimnáziumi 6. és 7. osztály és a tanárkar, Tisza István és Kálmán, Arany László és mások máris kifejezték részvétöket. Aki ismerte, szerette is őt. A Békés2 és a Pesti Napló ma érkezett számai máris meleg nekrológokat írtak róla. jan. 25. A temetés de. 9 órára volt kitűzve. A 8 órai vonattal megérkezett gr. Almásy Dénes és a különböző uradalmak tisztségének sok küldötte. A család jelenlétében igen meleg hangú beszédben fejezte ki előttem atyja és az egész család részvételét, és szépen emlékezett meg a boldogult érdemeiről. A család köszönetét én tolmácsoltam. Azután bementünk a szomszéd terembe utolsó és legszomorúbb kötelességünk teljesítésére. A plébános két pap segítsége mellett végezte a szertartást, mely mindenkit oly mélyen megindított. lA 10-kor indult meg a gyászmenet. Mi, fiúk s a közönség ezernyi tömege gyalog, az asszonyok s öregebbek - köztük a szegény öreg Osváth 2 Békés, 11. évf. 1892. jan. 24. 4. sz. [3-4. p.]
