Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
550 Márki Sándor naplói I. 1889 okt. 15. Reggel Zsiga és felesége is megérkezvén, délben nálam gyűlt össze a társaság, s megkötöttük a horpácsi 69 holdnyi földnek, háznak, szőlőnek és füves kertnek Nagy Ivánék részére való eladásáról szóló szerződést. A 6600 frt-nyi vételárt Nagy Iván kezeimhez leolvasván, azt azonnal szétosztottam a jelenvoltaknál. A néniék 3300 irtot kaptak, Zsiga, Lujza, feleségem és Tóni egyenként 825 frt-ot. Az áldomás ebéden elbúcsúztattam a néniket a földtől, hol különben életfogytig ingyen élvezik az eddigi lakást, s bírják a szőlőt és füves kertet; s üdvözöltem az új földbirtokost, Nagy Ivánt. Az öreg nénik s Nagy Ivánné ugyancsak megkönnyezték a beszédet, vagy inkább a változást. - Azután az édesapámtól kapott újdonatúj tajtékcsibukot Nagy Ivánnal avattattam föl. - Nagy Iván szóbeszéd közben kijelentette, hogy Horpácson levő gyönyörű - mintegy 10000-nyi kötetes - könyvtárát, fia az effélével nem törődvén, valamely közintézetnek hagyja. E tervet, úgy látszik, Semsey Albert nagyszerű példája érlelte meg benne. okt. 16. Zsiga, ki ha nem békült is ki Tónival, de mégsem haragszik már reá annyira, s nem beszél többet a gyámság átadásáról, reggel hazautazott. okt. 17. Délelőtt a néniék is hazamentek. Mili néni 300 frt-ot vett tőlünk kölcsön. okt. 18. Fejérpataky László haragos levelet írt, mert a Turult egy családnévnek rosszul olvasásáról vádoltam a Századok ban.30 Amit Már [a] marosban írtam, emlékezetből és Szádeczky emlékezetére támaszkodva írtam. Fejérpatakynak van igazsága, s ezt el is ismertem. okt. 19. Péterfy Sándor, olvasókönyve számára néhány földrajzi olvasmányt kérvén tőlem, kijelentette, hogy a Népnevelők Budapesti Egyesülete síremléket szándékozik állítani Márki József nagybátyámnak s hogy ennek leleplezése a III. egyetemes tanítógyűlés egyik ünnepélye lenne a jövő évben. Szegény jó öreg, legalább halála után kapja meg azt, miben az életben oly kevés része lehetett: az elösmerést. okt. 21. Tegnap r. tífuszban meghalt Barna Aldor nevű V. oszt. tanítványom (saját osztályomból). Azon órában temettük, melyben egy hét előtt meglátogattam. Akkor, bár előzőleg rólam is fantazírozott, megösmert. Jó fiú volt. Nyugodjék békében! - Halálán van Széli Sándorné is, kit ez év első felében operált Tauffer. Jó barátnéja volt Juliska nénémnek, ennek még balszerencséjében is. - Mártha figyelmeztette feleségemet, hogy Nagy Sándor táblai bíró felesége előtt egyvalaki azt beszélte, hogy Majovszky az ő udvarlója. íme, Szodomába kellett jönnünk, hogy a léhaság bennünket is nyelvére vegyen, s hogy a maga piszkos mértékét alkalmazza reánk! okt. 24. Negyednapja tartó felfordulás után ismét elrendezkedhettünk szobáinkban; ki30 A Fejérpataky által kifogásolt megjegyzés a Máramaros vármegyei levéltárban talált, 1430. évi, Zsigmond által adományozott címeres nemeslevél olvasatára vonatkozik. Márki Sándor: A vármegyei bizottság jelentése I. In: A Magyar Történelmi Társulat 1889. aug. 25-31-iki vidéki kirándulása Máramaros vármegyébe és Nagy-bánya városába. Bp., 1889. 80. p. [A Századok 23., 1889. évfolyamának melléklete.] A levél: Fejérpataky László Márki Sándorhoz, 1889. okt. 16. MTA Kézirattára MS 5261/521.