Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
534 Márki Sándor naplói I. 1889 emelet 137. szobájában. - A márványoszlopos, stukkó munkákkal szépen ékesített étteremben azonnal bifszteket kértem. Abból kiábrándultam. Nem azért, mert angolos volt, hanem azért, mert rossz volt. A sört azonban itt már nem pálinkáspohárból adták, mint Párizsban. Azután nagyot aludva felejtettük a tengeren való hányattatásunkat. London, júl. 16. Szállodánk oly előnyös helyen fekszik, hogy alig léptünk ki belőle, mindjárt az előkelő világot értük. Sétánkat a királyné palotájánál (a Buckingham palace-nél) s a James parknál és környékén kezdtük. Siettünk látni a parlament palotáját s a Westminster apátság templomát és iskoláját, melynek taláros tanárai szinte más korba varázsoltak át bennünket. Mily érzet az, midőn a Westminsterben Shakespeare s any- nyi más világraszóló nevű embernek síremléke előtt járhat az ember, vagy éppen egy Macaulay, Livingstone, Dickens sírkövén kell neki, az aprószentnek tapodnia! - A történelmi reflexiók és reminiszcenciák oly rohamosan támadnak reánk, hogy szinte kábultan távozunk az emberiségnek e szentélyéből. S az államférfiak és nagyok szobrai, valamint a történelmi vonatkozású helyek azon túl is feszült figyelemre késztetnek és ugyancsak foglalkoztatják emlékezetünket, a Sz[ent] Pál templomával együtt. Két tárgyalást is hallottunk az igazságügyi új palotában, hol in natura láthattuk magunk előtt, kikről annyit olvastunk, a sima parókás bírákat és a fodros parókájú ügyvédeket. Körülkocsiztuk, de sajnos nem jártuk be a Towert, hol nyolc század viharának szellője csapott meg bennünket; megnéztük ellenben a Guildhallben a Great Hallt, hol a lordmajor lakomákat tartják s a Court of Common Councilt, vagyis a városi tanácstermet. Társaink beérték azzal, hogy a British Museumnak csak homlokzatát lássák; mi ketten Szádeczkyvel inkább odább toltuk a lunch idejét két órával, hogy láthassuk az őstörténelmi, asszír, egyiptomi, etruszk, görög és római régiségek osztályát. Boldognak vallom magamat, hogy ennyiben is láthattam e remek gyűjteményt, melyről most már mégis van némi fogalmam. A rosette-i kő, Menkerától kezdve annyi egyiptomi fáraó múmiája, az Elgin-szoba, Layard ásatásainak bámulatos eredménye stb. Szinte lázba hoztak bennünket. A rézmetszetek stb. gyűjteményének (Department of Prints and Drawings) természetesen csak néhány remek darabját láthattuk. Alig végeztük a lunch-öt, a Ship-ben, ebben a kis spelunkában (előbb már- már egy vegetáriánus vendéglőbe mentünk be, úgy megéheztünk); minekutána névjegyeinket bedobtuk a magyar egylet levélszekrényébe, a Westminster templomhoz mentünk, hol az ebédet igenis becsülő társainkkal találkoztunk. Velők együtt vasúton mentünk Sydenhambe, a remek fekvésű kristálypalotába. A világhírű vízművek pihentek ugyan, de a park így is elragadott. Sorra jártuk a földszint termeit, s egyúttal vásárolgattunk is egyet-mást az ott helyben készített apró műtárgyakból. Az emelet pompás sétánya és kevésbé pompás szoborgyűjteménye, az óriási hangversenyterem, legfőképp pedig az egyiptomi, görög, bizánci, román stb. épületek és elsősorban az Alhambra utánzatai, a Pantheon stb. mintázatai, lenn pedig az akvárium egészen az alkonyat beálltáig és Andrásovits türelmének fogytáig gyönyörködtetett bennünket. О Güntherékkel visszaszökött a városba; mi négyen azonban (Szádeczky, Zachar, Fábry s én) még maradtunk. Nem is lett volna egész a mulatság, ha a 3 kevésbé szédülős fejű bajtárs meg nem próbálja mind a két „automatic circular switcheak Raily”-t. Én már csak néztem e bolondságot. Késő este tértünk haza. Szádeczkyvel jót nevettünk Fábryn, ki elhitte, hogy a Temze partján látott
