Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
528 Márki Sándor naplói I. 1889 dánéban mint határállomáson minden poggyászunkat be kellett cipelni a vámhivatalhoz, pedig semmit sem vizsgáltak meg a hivatalnokok, mire különben is utasításuk volt a kormánytól. Jegy nélkül mentünk tovább, mert a kormány csak a kezelési költségeket számíttatta fel értünk; a hasznot persze Dolinay rakta zsebre. Meg is akarta őt verni a lázadó 15. csoport, mely nem akart továbbmenni, míg az éjszakai nyugalomhoz illően nem helyezik el. - A vonatváltozásnál mi is ott felejtettünk valamit; ti. a kocsi falán 27 vonást, mellyel Szádeczky a befutott alagutak számát jelezte. Aludtunk, ahogy tudtunk, mivel a vidéket úgysem láthattuk. Párizs, júl. 7. Reggel 6 órakor érkeztünk Dijonba. Ezernyi tömeg s 2 zenekar fogadott bennünket. Marchand polgármester lelkesen fogalmazott beszédet olvasott fel. A Párizsból elénk jött magyarok (Székely Soma, Korda Dezső, Rippl-Rónai és Munkácsi Kálmán) nevében Korda üdvözölt bennünket. A polgármesternek Helfy válaszolt. A második vonat berobogásánál ismétlődtek a tüntetések, melyek azzal is nyertek, hogy éppen vasárnap értünk a mostani elnök, Carnot szülővárosába. A rendelkezésünkre álló 2 órát a város megtekintésére használtuk fel; útközben még egy csacsi is tartott üdvözlő beszédet. Ez már megfogadta IV. Henrik tanácsát: nem kiabált bele a polgármester mondókájába. A Notre-Dame s a székesegyház (az ő szokatlan térdeplőszékeivel s prédikáló papjával, vasárnapi nagy közönségével), az elesettek és Rude szobra, a városháza, a szép parkok, az Elzászt fekete ruhában gyászoló pincérlányok, a nálunk is úgy óhajtott vásárcsarnokok stb. vésődtek be legjobban emlékezetembe. Két óra múlva továbbmentünk. Tonnerrében Andrásovits elmarasztalta Szádeczkyt, ki Les Lames-ben átült Polónyiékhoz, hogy nem kap azon szardíniákból, melyeket már megettünk. Szádeczky apellált. - Laroche-Auxerres-ben Párizsba menő tonkingi kínai fess katonákkal találkoztunk. Egyszerre két ázsiai karaván! - gondolhatták magukban a larocheiak. A Tonnerretől idáig tartott úton különben Korda és Székely is átültek kocsinkba, hogy a francia lapok számára lefordítsák Kossuthnak Franciaországról mondott szavait. A párizsi magyar értesítő érdemes keleti „székely” szerkesztője azután nagyokat ánzágolt az ő politikai összeköttetéseiről, melyekből el is hittünk annyit, mint abból az állításból, hogy ő naponkint 4000 kilométert szokott sétálni. Ezt már mégis lealkudtuk vele ezer kilométerre. Párizs lyoni pályaudvarába du. 3Л 4-kor érkeztünk meg. A párizsi magyarokon s több ezernyi tömegen kívül Lesseps, Delibes, Massenet, Lermina, Mario Proth s más nevezetességek fogadták a társaságot. Bolle tanácsos és Lesseps üdvözlőbeszédéből vajmi kevesen hallhattunk valamit. Erőteljesebben hangzott a Vive la Hongrie, melyre csak a Vive la France lehetett válasz. Hanem, hogy a hatalmas omnibuszok tetején valami túlságosan imponálhattunk volna, bajosan tudom elképzelni. Mindazáltal egész a Vendóme szoborig akadtak, kik megéljeneztek bennünket. - Dolinay bölcsessége vezetőket adott az egyes csoportok mellé; a miénk Munkácsi Kálmán lett volna, akit már az omnibuszra való felszállásnál otthagytunk. Azóta sem láttuk, nem is éreztük szükségét. A városnak először látott délkeleti része nem ragadt el bennünket, csak a boulevard-ok népségének élénk sürgés-forgására kezdtünk fölmelegedni. Szállodánk, a Laffitte utca 32. száma alatt levő Hotel Pay-Bas meglehetősen gyatra volt, s aligha egymásért epedő lelkek találkozóhelyéül nem épült eredetileg. Minket a madame (?) kegye Szádeczkyval a III. emelet 34. szám alá juttatott. Két egymásba nyíló, alacsony
