Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
524 Márki Sándor naplói I. 1889 zenét, s látni a Márk tér felé és a Schiavoni parton erősebb világítást, valóban nem tartozik a kisebb élvezetek közé. - A Giardino régióban magyar darabokat is játszott a zenekar, mely magyar programokat osztogatott szét; magyarok azonban aránylag kis számban jelentek meg. Itt brúdereztem össze Széli Farkassal és Zachar Gyulával - s ez utóbbival addig sétálgattam a város „arravaló” utcáin, míg éjfélben takarodót nem harangoztak. Ez is új dolog volt reánk nézve. Mikorra Szádeczky hazakerült az utcákról, melyek közt majdnem eltévedt, én már aludtam. - NB. Szádeczkyvel úgy alkudtunk meg, hogy mindig együvé fogunk szállani. Ez volt az első alkalom - egy néhai úri palotából átalakított hotelben! júl. 4. Orbán Balázs - övé, nem Szanáé az érdem - idején gondoskodott róla, hogy már hajnalban nyitva legyen a Márk-templom és a Dózse-palota. Az utóbbit százanként ostromolták, s ily tömeggel kevés lett volna az élvezet, de én, Polónyi Gézát követve, mellékajtón jutottam be, s a rövid időhöz képest mindent eléggé megszemlélhettem. Fölösleges, hogy számot adjak itt benyomásaimról. Velence nincs a világ végén, magyarok is százával látogatják; rám nézve pedig eltörölhetetlen az emléke. Pl. mikor a várakozásban már-már kifáradva, egyszerre a nagy tanács termében, a velencei iskola halhatatlan festőinek művei közt találom magamat! Gondolán mentünk ki a vasúthoz, hol reggel 8 óra tájban kilencünket is ösz- szezsúfoltak egy kocsiba; a 8. volt dr. Csurgai Soma temesvári ügyvéd, a 9. ennek felesége. Figyelmünk megoszlott a tájék, a kerekes harangok, meg Csurgai elbeszélése közt, Buziáson akaratlanul hogyan rontott rá egy ifjú házaspárra, ami akkor botrányszámba ment Buziáson. - Andrásovits, a Kúria nevében ez ügyben éppen Rómeó és Júlia városa, Verona előtt hozott fölmentő ítéletet. Nagyban gyönyörködtem a Garda tavában, melyet társaim elsősorban azért becsültek meg, mert ott jöttek rá, hogy a velencei olasz Virginia akkor legjobb, mikor eldobják. Nézegetéseimet egy kőszénpor zavarta meg, melyet szemembe fújt a szél. Bresciánál - melyet Haynaufalvának kereszteltünk el - dr. Stefanovits temesvári főorvos szabadított meg tőle. Olasz utunkban talán Bresciánál hangzott fel az első Evviva Ungheria. Mi természetesebb, mint az, hogy zsidó volt a tüntetés főnöke. Du. 3 órakor érkeztünk meg Milánóba, hol nagy zavar volt a poggyásszal, minthogy - program ellenére - más vonatra kellett átszállnunk. Pulcz elküldött bennünket ebédelni, magára vállalván poggyászaink őrzését. De, bár inkább ő ebédelt volna, s mi őriztük volna a pakkokat. Az Albergo Firenzében, mi valami kocsis spelunka lehet, már majd lelegeltük az asztal körül font virágkoszorút is, oly alaposan megéheztünk. Ezúttal ebéd közben nem az étvágy, hanem az éhség jött meg. A tökmag- (voltaképp tészta-) leves, a fejenként vékonyra mért egy szelet szalámi stb. végre is elszöktetett az asztaltól. Előbb azonban nyíltan fellázadt Andrásovits, kifakadva Dolinay et consortes ellen, hogy ily cudarul bánnak velünk; az egyik „mossieu csoportieur”, Náday, odajött kérlelni, a többi azonban, pl. Bartók, Széli, kik a szer- zendő dicshimnuszok fejében ingyen utaztak, elpárologtak. Én hallgattam, és megsóztam a heringet, melyet aligha édesvízből nem fogtak ki. Kárpótolt azonban a város megtekintése, pedig ez sem ment akadály nélkül; mert Király Pálnak, mint Milánóban már járt embernek vezetését követve (Bädeckeremet pedig az állomáson elhagyva) gyalogszerrel hamarosan jó nagy kerülőt tettünk. Viktor Emánuel galériája, a szobrok, középületek, főképp pedig a kívül- belül megtekintett székesegyház azonban újra feledtette velünk az apró kellemetlenségeket. Még azt a benyomást is, melyet reánk az olasz szövetségesek gyatra lovassága
