Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1888 493 menyek munkatársául szólított fel. - Tegnap este a Nemz[eti] Szállodában én is részt vettem egy vacsorázó konferencián, mely Váczy János és Jancsó kezdeményezésére elhatározta, hogy irodalomtörténeti társulatot alakít, ha ugyan Gyulai és Beöthy elfo­gadják a vezetést. Radó Antalt, Baróti Lajost, Katona Dénesi stb. itt ösmertem meg. okt. 5. A Földrjajzi] Társulat ülése előtt Hunfalvy János egyebek közt arról vitatko­zott, hogy bolondság úgy ünnepelni Kossuthot, s díszpolgárrá választani azt, ki pol­gár nem akar ott lenni, hol Habsburg az uralkodó; s épp oly bolondság ünnepelni az aradi tizenhármat, mert akkor az oláh is ünnepelheti láncút stb. György Aladárral kissé nekimentünk az öregnek, ki az aradi tizenháromról a holnapi Pesti Napló ban34 és Pester Lloydban35 megjelenendő cikkemből is megláthatná, hogy mi, fiatalabbak kissé másképp gondolkozunk. - Este nagy nemz. díszvacsora nálam, Jancsóék is jelen lévén. okt. 6. Ma du. viszont mi voltunk náluk. Spitkóék és feleségem Majovszkyéknál va- csoráltak, én Kr[e]csmáry kisasszonnyal Mariskát színházba vittem, hol Mariska kis­sé rosszul lett ugyan; baja azonban, szerencsére csak múló volt. okt. 7. Tónit az a szerencse érte, hogy huszárezredében, a Felvidéken kiütött a ra­gály, s így 2 századot visszatettek Aradra, hová most ő is ment [Nagyváradról, hol - nagy fájdalmára - önkéntességét kezdenie kellett. Kerneréknek fiuk született, mink leszünk a komák. Vivát! okt. 8. Röhricht (Berlinből) köszöni erősen a Palesztinában járó magyarokról küldött jegyzeteket; de haragszik a csehekre, főképp dr. Jagicra, kik nem is válaszoltak neki. „Gimn. tanár vagyok, mint ön; milyen bajos órákat adni, s amellett tudományosan dolgozni akarni, ön éppen oly jól tudja” - szól levelében. 26 órát azonban ő mégis alig ad! - Nagy Iván is megérkezett, lábát jött gyógyítani a gőzfürdőbe. okt. 9. Radó Antal felszólított, hogy írjak valamit az általa szerkesztett Magyar Ifjú­ság Lapjába. (Fő dolog az előfizető-gyűjtés, amire én rossz médium vagyok.) - Es­te Spitkóval az Andrássy úton találkoztunk Barabás János kiérdemült sógorunkkal, ki bérletével megbukván, most valamelyik biztosítótársulatnál mint kárbecslő próbál szerencsét. okt. 10. Spitkóék reggel hazautaztak. Ittlétök ideje alatt, mint tavaly, most is mindig esett az eső, s így nem a legjobban mulattak. okt. 11. Singerék mégiscsak rábeszéltek, hogy írjak egy történelmi tankönyvet a közép­iskolák alsó osztályai számára. Tehát csak robotoljunk! okt. 12. Nagy Iván hazajött Bécsből, hol lábbaja miatt konzultáltatta magát; de kevés jóval biztatták. 34 A tizenhárom. Pesti Napló, 1888. okt. 6. 1. p. 35 Die dreizehn Märtyrer. (Zum 6. Oktober.) Pester Lloyd [Abendblatt], 1888. szept. 30. Kivágat SZTE KK RKTMS 389/10.

Next

/
Thumbnails
Contents