Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
312 Márki Sándor naplói I. 1883 aug. 15. Duscheknéval s a két fiúval kocsin átrándultam Eperjesre, hova este fél ötkor érkeztünk. Megnéztem minden hamarosan megnézhető nevezetességét - s nagyon megsajnáltam az eperjesieket, hogy kútvíz helyett savanyúvizet kell inniok. aug. 16. Úgy volt, hogy kimegyek Sóvárra; no, de asszonnyal utazni! - Berta a fiúk kedvéért be akar költözködni Eperjesre, most hát én is ott tanakodtam vele, jó lesz-e a választott lakás; s addig szépen kifogytunk az időből. Útközben Hanusfalván vásárfiát vettem Mariskának. Este 5-kor érkeztünk haza Varannóra. aug. 17. Esős idő lévén, olvasgattam, s jegyzeteimet rendezgettem. aug. 18. Apánk és Zsiga bácsi ma szintén ide érkezett. Mariska mindjárt el is akart dicsekedni vele nagyapjának, mily szép babát kapott tőlem Lúgosról - de a baba fejét közben jól megmarkolta, hogy ne lássák annak tört fejét. Délután egy kis sétát tettem a dombokon. Varannó, aug. 19. Végignéztem egy részletet az itteni iskolás gyermekek színielőadásából. aug. 20. István napját jókedvűen ültük meg. Délután átmentünk Tavarnára a grófok által rendezett lóversenyre. Este Varannón a fiúk István-napi díszelőadása. Nem is sültek bele annyiszor, mint gondoltam. (NB. Lunne angol vígjátékát, az Apró félreértéseket adták.) aug. 21. Ebéden voltunk Tavarnán Hadik-Barkóczy Ilona grófnénál. Nagyon is szívesek. Hadikné és fia, Sándor közös történészismerőseinkről sokat beszélgettek. A comtesseknek pedig még társasjátékot is rendeztem. Benne vagyok már a rendezésben. aug. 22. Néztem népalakokat a varannói vásárban, mint minap, Eperjesről visszajövet a hanusfalvaiban. Kuncztól táviratilag kértem, hogy hosszabbítsa meg szabadságidőmet szept. 1-ig. aug. 23. Új ösmerőseimmel, Seliga népisk. igazgatóval és Pelhrimovszky lovaggal már reggel 4-kor elindultam a dubnyiki opálbányák megtekintésére. Kocsinkat a zamutói völgyben hátrahagyva, r. 6-kor gyalog indultunk neki a hegynek (a Velki- Sar legdélkeletibb ágának), s 9 negyedóra múlva, közben egy pataknál kedélyesen megreggelizve, Dubnyikra értünk, mely az Egger család bérlete. Megtekintettük az opálcsiszolást, s a csiszolók mindjárt meg is hittak egy kis legényes ebédre. De még annak elköltése előtt összejártuk Starna igazgató szíves kalauzolása mellett a bányákat; ez egy óra alatt öreg tótom ugyancsak vigyázott rám, hogy a létrákon ki ne törjem a nyakam. 130 méter mélyen voltunk a föld gyomrában, s ott egy szűk helyen ösmerkedtem meg a vastag ellenőrrel, ki mindjárt megmutogatta az aznap lelt szép köveket. Kedélyes ebéd után 2 órakor hazafelé indultunk, Zamutón lA 5-kor pompás tejet ittunk, s Vá 7 előtt otthon voltunk Varannón. Mindjárt mehettem színi direktornak. Hadikné ezalatt meglátogatta feleségemet.