Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 165 1878 Arad, 1878. január 1-17.1 Mint egyátalán pár esztendő óta minden újév, ez is dicsőén virradt reám. Reumám kitett magáért, s e naptól kezdve oly féktelenül garázdálkodott rajtam, hogy 10- éig egészen ágyhoz kötött, s most is, 16-án, midőn végre alkalmat veszek magamnak régi szokásom szerént egyet-mást följegyezni viselt dolgaimról, még mindig macerái, s nem tudom, meddig tart vissza a szobában. - Személyesen tehát nem mehetvén el Juliskához, legalább elküldtem neki Petőfinek, „Juliska dalosá”-nak díszkiadását, s tökéletesen maródi lévén a kezem, az ajánlást dr. Weisz írta oda, csupán a névnek hagyva helyet. Egyébiránt napjaim a lehető legunalmasabban folytak, és éppen semmi szórakozásom sem akadt. Hébe-hóba meglátogatott egy-két ösmerős, és 10-étől kezdve, természetesen rongyos kedvben, írtam és olvastam is egyet-mást. 14-én, midőn már jobban érezvén magamat, azt forgattam fejemben, hogy még e héten kimegyek, Juliska ráírt „az ő kedves podegrás barátjára”, hogy azt ugyan meg ne próbáljam, legalábbis 2 hétig. „Csókol - azaz nem, tisztel” - a levél vége; s erre ugyan furcsa kádencia volna, ha ugyan már előbb ki nem kottyantotta volna előttem a kis Tóni azt a tréfát, hogy ma egy névjegyet kaptam:2 * a „Spilka Julcsa, Sváby Pál jegyesek” - díszes fölirattal; s kaptak ilyet többen is a közelebbi ösmerősök közül. - Eszem ágában sincs ugyan tartani valamit e jegy valóságára; de, úgy látszik, túl a rendén könnyelműen jártak el mindketten, mert egész Arad fog beszélni a dologról, s én meglehetősen nevetséges színben tűnhetem föl; ehhez a szerephez pedig éppen semmi kedvem sincsen, kivált most, s nem tudom, nem követi-e az egész heccet egy kis reakció. Juliskának, posta útján, névjegyet küldöttem, ezen hátirattal: „Gratulálok!” Őt legalább egyelőre az fogja bosszantani, hogy egy kétségbeesett hangú levéllel nem állítok be hozzá. Ily körülmények közt elég könnyű lesz megfogadnom édesapám újabb tanácsát, melyet ő egyébként egészségem iránt való aggodalomból adott, hogy „halasszam a házasságot”. Az effélék sohasem is szokták azt siettetni. Különben tegnapelőtt kaptam Lajos levelét, hogy e hó 26-án eljegyzi magának Terényi Jolánt, kibe egy év óta szerelmes. Tegnap egész váratlanul látogatott meg Déváról Budapestre való átutaztában Buzásy Berci, a „Dondé”, ki a fővárosban ma az első erdélyi vasútnál van alkalmazva. Nábráczky Lajos is nősül; a Dondé egyik unokahúgát (Incze lány) jegyezte el magának.33 jan. 18. Hügeltől 50 példányt kaptam az Oroszok hazánk történetében4 című könyvecskémből. Nagy részét szétküldöttem. Este Lacinak szóba hoztam a névjegy ügyét; még nem hallott róla, s azt jövendölte (minthogy azt mondta: „emlékezzem rá...”, ide is jegyzem), hogy házasságom nem lehet szerencsés Juliskával (saját húgával!), mert az isten nem hagyhatja bosz1 Az 1878. évi bejegyzések címoldalán az évszám alatt Spilka Júlia beragasztott arcképe. Alatta: „Az uralkodó planéta.” 2 <...> Egyszavas, utólag olvashatatlanul áthúzott beszúrás. 3a <jan. 17. Ma egy nyomtatott névjegyet kaptam, a borítékon Juliska kézírásával. Ennyi volt rajta: „Spilka Julcsa, Sváby Pál jegyesek.” - Én is névjegyen válaszoltam. Ennyit: „Gratulálok.” - Effajta jegyet többen kaptak. Lesz tehát miről beszélnie a városnak!> [Az áthúzott bejegyzéshez utólag hozzáfűzött bejegyzés:] Tessék, 2-szer írok egy dolgot! Nagy nyugalom jele. 4 Az oroszok hazánk történetében. Nagyvárad, 1877. 94 p.
