Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
166 Márki Sándor naplói I. 1878 szulatlanul azt, amit Ffarkas] Irénnel tettem... S ez emlékeztetett kötelességemre; mert felőle még nem szóltam Juliskának. Azonnal leültem, s írtam egy nem kevesebb, mint 12 oldalra terjedő levelet Juliskának, ki nagyjából úgyis ösmeri ez esetet; mindamellett, hogy soha egy szóval sem érintette, s elmondtam neki e részben mindent. S utalva a tegnapi „tréfa” lehető rossz következményeire, komolyan felszólítottam, nyilatkozzék, akar-e ezen vallomás után feleségem lenni, s megengedi-e, hogy azonnal megkéressem. Holnapra kértem a választ. Itt állunk a „vagy-vagy”-nál. A betegség is hozzájárulván, úgy kerülhet sorja, hogy abból a témából, melyet ma új asztalterítőmre borítottam, a maradék nagyon is sok lesz e napló folytatására. jan. 19. Sváby szörnyű desperált képpel látogatott meg; azt hitte, hogy esetleg szétrontotta viszonyunkat és resteilte a dolgot, hogy „öreg létére” effélébe avatkozott. Különben az, mitől leginkább tartottam, s mi leginkább bosszantott az egészben, hogy ti. a város nyelvére veszi esetünket, fölösleges aggodalomnak bizonyult be; mert Juliskán és Svábyn kívül mindössze is csak Spitkóné, Reichenhaller - mint a tréfa kandidátus előmozdítói - s én kaptam a kérdéses névjegyet, melyet - talán jómagámat kivéve - mindenki megsemmisített. Juliska délben küldte el válaszát, s ez előre is minden jóval biztatott, mert borítékán így címezte: „Az én kedves Sándoromnak.” „Kedves Sándorom! - írja. - Ha én azt tudtam volna, hogy az a tréfa téged annyira elkeserít, nem tudom mennyiért nem tettem volna meg; de azt hittem, hogy legfeljebb egy jót fogsz rajta nevetni, azután vége lesz az egésznek. Hanem, úgy látszik, az ellenkezője történt, ami nekem annál is inkább rosszulesik, mert semmi szándékom nem volt, különösen téged, sem keseríteni, sem pedig nevetségessé tenni. Annál is inkább nem, mert én mindjárt az első nyilatkozatod után el voltam határozva, hogyha férjhez megyek, senki máshoz nem megyek, csakis az én kedves podegrás barátomhoz; és ha, csak játszani akartam volna veled, akkor nem viselem magamat úgy irányodban, mint ahogy viseltem; azért az énnekem igen rosszulesik, hogy te engem csak egy pillanatig is félreismertél. Tudom, fogod gondolni, ha ez így volt, akkor miért engedtem, hogy az a tréfa megtörténjék? Azért, mert azon [a] napon, mikor Sváby itt volt, és előhozta, hogy jó volna téged tréfálni (azt most meg nem írom, miért), nagyon haragos voltam reád, és nem kellett sok beszéd, hogy beleegyezzem (alkalmasint azt érti, hogy nem titkoltam, főleg a rokonság előtt, milyen szándékkal viseltetem iránta);52 később azonban jobban meggondoltam a dolgot és megbántam heveskedésemet; de már késő volt, és a büszkeségem nem engedte, hogy Svábynak izenjek, hogy hagyja abba az egész komédiát; na, meg én bíztam benned, hogy nem fogod a dolog komoly oldalát tekinteni. De most már, azt hiszem, elég erről ennyi; térjünk át arra a kérdésre, meg- engedem-e, hogy atyámtól kezemet megkérjed. Azt most halasszuk addig, míg annyira egészséges leszesz, hogy kijöhetsz a szobából, mert még előbb személyesen akarok veled beszélni. Most ismét gondolod: ha akarok valamit, miért nem írom meg?... De, tudja Isten, nem szeretek mindent papírra tenni. (Ez tegnapi levelem tulajdonképpeni tárgyára vonatkozik.) Azért csak vigyázz magadra, hogy mentül előbb kijöhess; de valahogy szombathoz egy hétnél előbb ne (akkor lesz éppen két hete, hogy felkeltél), mert csakugyan végrehajtom azt, amit az első levelemben ígértem. (Hogy ti. „eldönget”.) - Igaz, megérdemelnéd, hogy ne feleljek semmit: miért írtad azt a levelet tegnap este és nem reggel? Egész éjjel nem aludtam miatta, és most oly zöld vagyok, hogy 5a Nem, h[a]n[em] mert azt beszélték, h[ogy] én holmi „rábeszéléseknek” engedve akarom őt nőül venni.
