Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

112

Márki Sándor naplói I. 1876

indultunk meg. A Kakukk-hegy, Farkas-völgy s a Nagy-Sváb-hegy nyúlványain keresztül értünk föl az említett Rupp-halomra, melytől kissé DK-re fekszik Budaörs s a háttérben (D-re) a kincstári erdőségekig igen csinos tájkép kínálkozik. Visszamenet, ismét a kedves tekintetű szőlőhegyeken át, némileg más irányt vettünk, amennyiben a Sas-hegy (260 méter) É-i lejtőjén a Kis-Gellért tövében levő temetőnél, a budaörsi országúira vezető úton jöttünk és csatlakoztunk az ezredhez. Ez az út de. I-V2

1-ig tartott. Du. 2-től pedig a botanizálni induló II. osztálybeli fiúkkal (kikkel ma, engem az Ubungsmarsch akadályozván, a földrajzból Staub tartott jó sikerű vizsgálatot) mentem ki a Széchenyi- (Nagy-Sváb-) hegyre, és esti V2 8-ig mászkáltam velők hegyen-völgyön keresztül; pedig az ezredes (Gammel) már a délelőtti marsnál is megdicsért bennünket kitartásunkért. Hanem jól is esett azután az álom!

ápr. 9.

A vasárnapi vizitek, vagy mik, elvégzése - ez a nap históriája.

ápr. 10.

Végre-valahára ellátogattam Keleti Gusztávhoz, hogy a család nevében megköszönjem neki a Linde Jani temetéséről való nemes gondoskodását. Keleti Linde legjobbakarói közé tartozott; említette, hogy L[inde] ösmeretlenül mily önérzetes levelet írt neki, midőn a rajztanárképző intézetbe akarta magát fölvétetni; s említette, hogy ő és tanártársai a legszebb jövőt jósolhatták neki. Három bevégezetlen olajfestményt is mutatott tőle, azokból egyet majd elküld édesanyjának.

Előzőleg Hatala Péternek mutatott be nagybátyám az Egyet [emi] Könyvtárban. Ékelt, hogy ő is volt önkéntes; csakhogy ’48-ban, s hogy alighanem különben érezhette magát abban az önkéntes uniformisban, mint én a magaméban. Szakálla annyit változtatott rajta, hogy én bizony alig ismertem rá.

ápr. 11.

Azt hittem, rettenetes szerénységet viszek végbe, ha a raporton húsvétra csak 14 napi szabadságot kértem. Hanem hát csak 5-5 napot kaptunk.

ápr. 12.

Ubungsmarsch Budakeszibe. E nemes falu egyik szemétdombján rasztolva, rettenetes 10 krajcáros vinkóval ittam meg a brúdert Porzsolt Bénivel, kivel még ez este együtt indultam hazafelé; ő Soborsinra, én Sarkadra.

ápr. 13.

Reggel megérkeztem. Édesanyám a templomban volt; utána mentem; amint a sokaság közt véletlenül meglátott, könnyezni kezdett; örömében is - mert mindig úgy szeretett! -, meg talán bánatában, hogy katonaruhában lát. Ezt a hatást észrevéve, kezdtem ugyan dicsekedni magammal, s napközben meg-megnevettettem; de az orvos utóbb azt mondta, hogy hűlésen kívül a látásomon való fölindulása volt egyik legfőbb oka lázbetegségének, mely már

14-én

ágyba nyomta őt. Emiatt szomorú húsvétunk volt, mert szegény édesanyánkat tífusztól kellett féltenünk. Én sok szenvedésének voltam oka. Gyermekkoromban beteges, legalább gyönge lévén, édesanyámat, ki különben is igen érzékeny teremtés, sok aggodalomba ejtettem, és most azt is kellett tőle hallanom, hogy szívdobogását azon időtől fogva érzi, midőn Pozsonyban oly vékony bőrrel voltam, hogy életben maradásomhoz semmi reményt nem kötött (1870). - Egyébként édesapámat és családját