Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)
Rácz György: Gyula az Árpád-korban
78 Gyula város történetének kezdetei re praktikus oka van: ha sikerül meghatározni egy település relatív (másokhoz viszonyított) helyét, akkor egyszerűbb a biztosat megfogni, mint szembenézni a bizonytalannal. Ez a bizonytalansági tényező pedig a birtokhatárok kérdése. A XIV. századtól kialakult településstruktúra esetében biztosra vesz- szük, hogy a falvaknak szilárd határaik voltak. Ezek a határok persze az évszázadok során változtak, elsősorban a jól ismert falupusztásodási folyamatok következményeként. A lakóitól elhagyott falu területét a szomszéd falvak jobbágyai vették művelés alá, használták legelőit - lehet, hogy éppen az elhagyott falu korábbi lakói, akik a szomszédba költöztek -, és így alakulhatott ki, hogy ezek többnyire beolvadtak az életképesebbnek bizonyuló települések határaiba. Nevük földrajzi névként tovább élhetett, bizonyos esetekben nem feltétlenül pontosan azon a területen, ahol az egykori falu elhelyezkedett. A késő középkori és újkori falvak határai tehát változtak, többnyire bővültek, de a határok meglétét nem vonja kétségbe senki. A mai közigazgatási térképhez hasonlatosan a késő középkortól egymással határos falvak alkották a megyét, a megyék területe pedig lefedte az egész országot. Az egyes falvak határainak meghúzását, megőrzését, a határok biztosítását a XIX. századig töretlenül élő, gyakran kultikus szokások biztosították. A nagy kérdés, hogy ezek a birtokhatárok mióta léteznek? A korai Árpád-kori települések rendelkeztek-e már szilárd határokkal? Történet- tudományunk határozott igennel felelt erre a kérdésre, de a konkrét vizsgálatoknál mintha rendre megfeledkeznénk erről a tényről. Már Szabó István is kellő hangsúllyal kezelte monográfiájában, hogy a földtulajdon megszilárdulása, a XI. század óta nem képzelhető el uratlan és határ nélküli föld, a falvak szilárdan megvont térbeli határok közt éltek. Felhívja a figyelmet korai okleveleink erre vonatkozó adataira is.26 Györffy György is szilárd faluhatárokkal számol a korai időtől kezdve, a falvak jó részének már Szent István korában is állandósult neve volt. A falu területe négy, különböző rendeltetésű részből állt: 1. faluhely, 2. faluvégi szérű, kert, vízpart, 3. kertalji „telek”, 4. a legelőhatár.27 A legújabb ásatási eredmények ismeretében született mai régészeti összegzések közül legyen szabad két mértékadó véleményt idéznem a határokkal rendelkező falvak kialakulásának kérdéséről. „A rögzülő, de akár még költözködő falvak körül is egyre inkább meghatározott, természetes vagy mesterséges határjelekkel a faluközösség és szomszédai számára is egyértelműen kijelölt és a közösség tagjai 26 Szabó István: A középkori magyar falu i. m. 107-116; Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon i. m. 7-10.; Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje i. m. 133-138. 27 Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977. 408.
