Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)
II. FORRÁSOK - Antonius Hueber: Iratok, vagyis különféle mulatságos történetek évek szerint (részlet)
hol félbalra kellett fordulnom, majd ide és oda masíroznom és minden vezényszót ezer lépésnyiről ismételnem. Akkor olyannyira kiordibáltam magam, hogy néhány napig nem tudtam hangos szót szólni. De mindez még nem volt elég, hanem amikor hazafelé hajtottunk, a fiatalúr felült hozzánk a nyeregkocsira, és szörnyűséges hangon elvégezte az egész katonai egzecírozást, amit mindegyikünknek külön utána kellett kiáltanunk, hogy az emberek ámulatára majdnem halálra üvöltöztük magunkat. És amikor az egzecírozásból már elegünk volt, akkor különböző áriákat és concertációkat hallgattunk, nemcsak Terézia kisasszony, 20 hanem a nagyságos ifjú grófné előadásában is. Akkor a papnak 21 is és mindenkinek, aki velünk ült a kocsin, énekelni kellett. Néha a fiatalúr maga hajtott, és a lovat olyan ügyesen irányította, hogy egy tanult kocsis sem tudta volna úgy kormányozni a lovakat. S ami még inkább csodálatra méltó, nemcsak a fiatalúrtól lehetett ezt ámulattal látni, hanem a nagyságos fiatalasszonytól is. Kora reggel, amikor a templomba mentem misézni, gyakran láttam őt, amint ifjú férjével hazatér a sétakocsikázásból, és maga hajtott, fordította, rendezte a lovakat, amit néhány nap alatt tanult el ifjú férjétől. - Bizonnyal összeillő pár. 6. pont A lovasiskola Különös és mulatságos volt nézni, amint az ifjú nagyságos uraság kocsizott és a lovakat hajtotta, még különösebb és mulatságosabb volt azonban a lovaglás, mivel erre a nagyságos asszonyok mulattatására majd minden nap sort kerítettek. Először is az istállómestertől a lovakat egymás után a lovasiskola helyéhez vezették, és hosszú kötélen egy nagy kör körül járatták és gyakoroltatták a futásban. Azután majd az istállómester, majd a fiatalúr ült a lóra, hogy szabályos járásra tanítsa és mindenféle elképzelhető módon gyakoroltassa, úgyhogy egyszer-egyszer közvetlenül a ló füle mellett pisz-