Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)

Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Pánczél Barnabás: Kerecheni, Iustitia, Kleió

lélektelen, orv kezek, s irányítják önkényesen pallost markoló jobbját, valamint azt sem, miként markolják nemtelen indulatok, szándékok, érdekek, és vezetik az engedelmes, toleráns Kleiónak, a históriaírás múzsájának jobbját, benne a tollat a határtalan türelmű papiroson! Bizony, kettejük látásképtelensége és befolyásolhatósága tette áldozattá - oly sok másé között - a mi Kerechenink nevét, emlékét is. A nevére kimondott ítélet közhírré tételének, magyarázatának feladatát legott magukra vállalják a kortárs történetírók. A Habsburg-hatalom iránti lojalitásukat és személyes elfogultságukat egyeztetve, meg is mintázzák - a bécsi bírák ízlése szerint - az elítélt első torzképét, illetve annak néhány variánsát, epigonjaik számára másolandó mintákul, az utókor számára elriasztó példaképekül. Az ősportré befolyása alatt azután nemzedékek hosszú sora szidja, mocskolja, gyalázza a sorsüldözte modell már eleve meggyalázott emlékét. Az egykorú történetírók közül Islvánffy Miklós és Forgách Ferenc még beérik azzal, hogy rosszhiszeműen, a kákán is csomót kereső szándékkal, többszörösen felnagyítva kárhoztatják Kerecheni részint valós, részint koholt jellembeli fogyatékosságait (hiúságát, kapzsiságát, kíméletlenségét, gyávaságát), és ezekre vezetik vissza megbocsáthatatlan vétkét: Gyula megadását. Mások azonban már egyértelműen árulónak bélyegzik. Verancsics Antal "turpissima deditió"-nak, a legocsmányabb meghódolásnak minősíti Gyula megadását, és kapitányának tragikus sorsában méltó bűnhődését látja. Zsámboki János nem átallja arcátlanul azzal rágalmazni, hogy már jóval az ostrom előtt, Szolnokon megegyezett Pertáf megbízottaival Gyula feladásában. (Eszerint a várnép kilenchetes emberfeletti erőfeszítése, nélkülözése, véráldozata csak megrendezett komédia lelt volna?!) A következő században Zrínyi Miklós sem fukarkodik a becsmérlő szóval: "... kapitán nevet nagy gyalázatossan /Hordozta, Gyula várát hitre megadván,/ Magát is, nemzetünket is meggyalázván." Megannyi elfogult, sőt bőszült bíró a történetírás és a szépirodalom ítélőszékében. Elfogultságuk forrásai azonban ismeretesek. Egyikük apjának vízbe fullasztása miatt gyűlöli engesztelhetetlenül Nádasdyt és annak pártfogoltjait; másikukkal, az udvari krónikással szemellenzős udvarhűsége koholtatja a képtelen rágalmat; a két püspök ellenszenve jogi és financiális torzsalkodásból ered; a katonaköltővel a "kirohanó", hős dédapa emléke iránti kegyelet vetteti meg a törökkel megalkuvó várparancsnokot. Gunst Féternck azonban húsz évvel ezelőtt - tájékozatlanságán kívül - semmi