Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Emlékezés Ballagi Mór szarvasi tanári munkásságára születésének 175. évfordulóján

köszönetnyilvánítás árulkodó módon akkor is sokat mond, ha jócskán számolunk az ilyenkor szokványos túlértékeléssel. Ezt véve alapul, csakugyan hihető mind az aranykor elmélete, mind az a kitartó harc, amelyet Világos és Arad után az egyházmegyei főhatóság az egyetemi katedrát önhibáján kívül elfoglalni nem tudó volt tanára és igazgatója visszaszerzéséért vívott. Könnyen kitapintható ellentmondások rejlenek a mögött az önkényuralom első évében készített beadvány mögött is, amelyben az ifjúság Ballagi újbóli kinevezése ellen tiltakozott, s amelyre Nádor bírálata épült. Több érv szól amellett, hogy a tiltakozó irat nem spontán érzelmi kitörés gyümölcse, hanem nagyon is irányított mejmyilvánulás volt. Szorgalmazói olyan kivülálló személyek lehettek, akiknek nem volt érdeke, hogy a szabadságharc korának két "kompromittált" helyi nagysága: Greguss Ágost és Ballagi Bloch Mór Szarvason újra katedrához jusson. Nemcsak az az elszomorító itt, hogy kizárólag rájuk - a korabeli szellemi élet két kiemelkedő vidéki reprezentánsára akasztották rá a megbélyegző jelzőt, miszerint "szakjukban nem voltak elég képzettek", hanem az is, hogy személyükben éppen azokra támadtak, akik egy éve még példás emberi helytállásuk, nagy műveltségük, áldozatos hazaszeretetük alapján a bálványaik voltak. Talán a másik két tanár (Benka György időközben meghalt) szakmailag különb volt náluk? Mélyen megütközhetünk ezen a sajátos értékrendszeren, mint ahogy elgondolkodhatunk azon is, milyen alapon tiltakoztak alkalmazásuk ellen a diákok, akiket az iskolai szabályzat erre nem jogosított fel. (Ez ugyanis reájuk is kötelező erejű volt!) Szilárd meggyőződésünk, hogy a Bloch elleni támadás m ár csak azért sem több puszta rágalomnál, mert saját kérésére már 1848. júliusában felmentették állásából, s utána többé nem tanított a "főiskolán". Ebből két dolog következhet: 1. Önkéntes távozása nem kényszeríthette az egyházmegyét, ha csakugyan reménytelenül gyönge tanár volt, ahogy Nádor állítja, hogy újraválasztása érdekében sorozatos lépéseket tegyen, és kitartó harcot vívjon az államhatalommal. 2. Két év telt el leköszönése után, s minthogy annak idején túlnyomórészt a végzős tanulókat: a filozófia II. évfolyamának "fizikusait", továbbá a teológiára előkészítő egy éves, úgynevezett "istenészeti" osztály hallgatóit oktatta, aligha lehettek a diákok között olyan csalhatatlan "Ítészek", akik szakmai-pedagógia-didaktikai tevékenységének negatívumairól saját tapasztalat aalapján reális véleményt adhattak. A szarvasi iskola 1846. évi