Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Honismereti, helytörténeti írások - A battonyai szerbek optálása 1923-1930

A parasztmozgalmaknak a helyi vezetőkön kívül nem volt támaszuk, éppen ezért el is kellett bukniok. A battonyai megmozdulásoknak jellemzője, hogy abban a magyar, szerb és román szegényparasztokat összekapcsolta a közös harc. Amikor híre jött, hogy Pakurárt, vezérüket a csendőrök ütlegelik, a tömeg a városháza elé vonult. Ez a provokáció biztatta fel a tömeget első ízben. A századforduló utáni időszakban súlyosbodtak a helyi viszonyok, a polgárias életvitelre a lakosság csekély töredékének kínálkozott csupán lehetősége. Elmaradt Battonyán is, mint annyi sok helyen, az iparosítás, amit igazol, hogy az iparból élők aránya a világháború előtt alig haladta túl a nagyon szerény 9 %-ot. Lakossága (meghaladta a 13 000-et) több mint 3/4-e földművelésből élt. Az agrárnépesség 77 %-át 1900-ban a földtelen mezőgazdasági szegénység tette ki. Ez a hétezer ember nemhogy földhöz, de a megélhetést máról holnapra biztosító munkához is alig jutott. Az 1891. évi munkászendülés vérbefolytása után az agrárproletárok ellenállása 1904től újra mutatkozott, 1906-ban hat középbirtokon tagadták meg a feltételek miatt az aratást. Ezután már az ipari munkások, a segédek szervezkedtek és 1906-ban megalakították az építőmunkások helyi íizervczetét. A világháború súlyos veszteséget okozott; 438 halott maradt a frontokon. A háború végeztével a frontokról hazaözönlött katonák és a szervezett munkásság képviselői néhány értelmiségivel már a forradalom időszakában magukhoz ragadták a kezdeményezést. A proletárdiktatúra 5 hetes uralma alatti magatartásuk még elemzésre vár. 1919. április 27-én már az Aradról érkező csendőrök vették birtokba a községet, akik a proletárdiktatúra vezetőit letartóztatták. Ezután gyorsan követték az események az összeomlásig, aminek következtében Battonya határközséggé lett. A lakosokból számosan az újonnan alakult államokba költözködtek, míg onnan, elsősorban Romániából számos magyar család költözött Battonyára. A községből az elvándorlás már a román megszállás alatt megindult. Amikor pedig, a békeszerződés határozata nyomán, az elvándorlás rendezetten a törvényes keretek között volt lehetséges, 1923. február havában az előkészületek már úgyszólván megtörténtek. Összeállították a kivándorlók listáját, a családfők nevét, életkorát és a velük kivándorló hozzátartozók adatait. A budapesti SHS követség arról értesítette a belügyminisztert, hogy küldötteit Battonyára szándékozik küldeni a szerbek kitelepítésének irányítása és figyelemmel kísérése céljából. A küldöttségnek 3 tagját nevezték meg: Suica Nicola követségi titkár, Mihajlovits Koszta és Campeag Milenko követségi