Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

sen engedtek a kormányzati nyomásnak, sőt utasításoknak - amint az már koncepciós politikai pereknél lenni szokott. Békés végig élen járt a küzdelemben, hiszen - láttuk - többszörösen érintve volt a jogsérelmekben. A perek természetesen nemcsak és nem főként a perben állók ellen irányultak: a reformmozgalom egésze számára címzett fenyegetést jelentettek. Az országos ellenzék vezetése 1835-től Deák Ferenc kezében öszpontosult s ő hamar megfogalmazta és elfogadtatta az ellenzéki stratégiát: az ellenzéki-reformerők létalapját, a közgyűlési és országgyűlési szólásszabadságot, az emberi jogokat (személyes biztonság, szabad levelezés, az ügyészi- nyomozó- és bírói szervek törvényes működése) fenyegeti s teszi kérdésessé a törvénysértő kormányzati támadás, amely hamis és a kormányzat bírálatát lehetetlenné tevő elveket alkalmaz (király és kormánya azonosítása, szóval is elkövethető felségsértés); a következő országgyűlésen tehát az alsótábla semmit se tárgyaljon (beleértve a kormányzat számára döntő fontosságú adómegajánlást és újoncozást is) addig, míg a kormányzat teljes jogorvoslatot nem ad s ezáltal nem biztosítja a törvényhozás akadálytalan szabadságát és a polgári jogokat. A kormányzat célja természetesen ellentétes volt: hallani sem akart jogorvoslatról, a bírák felelősségre vonásáról. Sejtetni engedte azonban, hogy kész amnesztiát adni - ha a perbefogottak vagy maga az országgyűlés kegyelmet kér. Csapdáról volt itt szó, hiszen aki kegyelmet kér, az elismeri bűnösségét; erre se Wesselényiék, se a reformellenzék tagjai nem voltak hajlandók. Éles harc bontakozott ki. Az ellenzéki megyék körözték Wesselényi peranyagát, sűrűn váltottak leveleket, egyeztették álláspontjukat. Közben, főként 1838-ban és 1839 elején, az új országgyűlés előtt a kormányzat sem tétlenkedett: minden aulikus erőt mozgósított a megyékben a kamarai tisztektől a katolikus kléruson át a kinevezett főispánokig azért, hogy a megyék ne álljanak a radikális ellenzék oldalára. A kormányzat közvetlenül az országgyűlés előtt, 1839 elején záratta le Wesselényi és Kossuth perét: az előbbit 3, az utóbbit 4 évre ítéltette el, ami világos bizonyítéka volt a vádak alaptalanságának: hűtlenségi perben ugyanis két ítélet volt jogszerűen lehetséges: felmentés vagy fővesztés... Ennek ellenére a kormányzat került ekkor előnyösebb pozícióba. A megyék követutasításai többségükben elismerték ugyan, hogy jogsérelem történt és részletesen elemezték e sérelmüket, ám nem kívántak keményen konfrontálni Béccsel, nem akarták megkockáz-