Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

tatrii az országgyűlés szétoszlatását és a rendkívüli állapotot, azaz nem álltak a Deák-féle kényszerített jogorvoslati politika mellé. Az aknamunka tehát sikert könyvelhetett el. Deák megyéje (Zala) mellé csak Pest és Csongrád állt, ők kívánták azt, hogy az országgyűlés semmit se tárgyaljon a jogorvoslatig. Megyénk, Békés bizonyította, hogy az ország 49 megyéjéből az alkotmányos jogok iránt legelkötelezettebbek közé tartozik: Borsoddal és Komárommal együtt úgy foglalt állást, hogy az alsótábla tárgyalja ugyan a fontos kérdéseket, de szentesítésre csak akkor terjesszen fel törvényjavaslatokat, ha a jogorvoslat megtörtént. Békés tehát a radikális jogvédelem 6 élmegyéje közé tartozott 1839-ben is, miként 1835 óta mindig is, megingás nélkül. A megyék zöme - említettük - a mérsékelt ellenzékiség platformján állt ekkor, azaz a sérelmek és egyéb országgyűlési törvényjavaslatok együttes felterjesztését kívánta, ami Bécsnek kedvezett, mivel - úgy tűnt - módja lett a szokásos taktikát alkalmazni: a neki tetsző javaslatokat szentesíteni, a sérelmeket pedig válasz nélkül hagyni. Hogy ez nem történt meg, az Zalának, Békésnek és a többi radikális jogvédő megyének és mindenek előtt a pályafutása csúcsán álló Deák Ferencnek volt köszönhető. Deák alighanem ekkor, az 1839-40-es diétán s nem 1865-67-ben, a kiegyezéskor "futotta csúcsformáját", mint a nemzet prókátora, a "haza bölcse". Zseniális taktikával, az obstrukciót is alkalmazva s e helyen nem elemezhető módon vezette úgy párthíveit az országgyűlésen - és az országgyűlési többségre folyamatos befolyással lévő megyei közgyűléseken, hogy megakadályozta az ellenzék egyértelmű vereségét. Megakadályozta, hogy az országgyűlés folyamodjék - jogot és pozíciót adva fel - amnesztiáért. Bécs pedig elkönyvelhette: nem kellett nyilvánosan jogorvoslatot adnia s így "önként" törölte a politikai pereket. Ez, az adott helyzetben az ellenzék számára előnyös kompromisszum (amely közel egy éves, renkivül izgalmas parlamenti csata után született meg) lehetővé tette, hogy a reformerek továbbra is élhessenek (büntetlenül) a szólásszabadsággal és a közgyűlések nyilvánosságával. A kormányzat 1848-ig letett a terror alkalmazásáról. Az alkotmányos-jogvédő ellenzékiség és a reformellenzékiség ekkor, a reformkor közepén már egységet alkotott. Bizonyíték erre a jogvédelemben remekló Békés megye 1839-es követutasítása, amely a törvénysértések elleni kiemelt passzusok mellett számos, a nemzeti gondolatot erősítő és a liberális-polgári átalakulást sürgető állásfoglalást tartalmazott, így "a mindenkor óhajtott nyilvánosság tekintetéből" sürgette