Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

ve szervesült első nyilvános fellépés az 1825-ös országgyűlésen. A szűzbeszéd pár száraz, csikorgó mondat, s annyi év szócséplése és sápítozása után "egy óranegyed alatt az akadémia már meg lőn alapítva." (141. o.) Széchenyi egyetlen mozdulattal leszakítja a tárgyra rákövesedett érzelmi burkot, mely lassan elfedte, sőt pótolta az érdemi cselekvés kényszerét, és pórén mutatja meg a feladat "prózai" logikáját: akadémiát létesíteni anyagi kérdés; anyagi kérdéseket pénzzel és szervezéssel lehet megoldani; amit pedig meg lehet, meg is kell oldani most! A szintén arisztokrata származék, de szűkös és bizonytalan körülmények között felnőtt - s ezért túlérzékeny - Kemény szelíd dorgálással említi hősünk állítólagos "oligarcha gőgjét". Bevalljuk, az inkriminált "Birtokos vagyok"-ban már nem halljuk a büszkeség felhangjait, inkább csak bemutatkozó ténymegállapításként érzékeljük, s nem igazán vesszük rossz néven az ülés után elhangzott együgyű kérdésre adott válaszának ("Barátaim eltartanak") szarkazmusát sem. Abban azonban egyetérthetünk a szerzővel, hogy az első, nagy lelkesedéstől kísért közszereplést már diszkréten beárnyékolta a gróf előkelő egyéniségének két vonása: finnyás undora az olcsó hatásvadászattól és a gunyoros modor. (Főleg ez utóbbi még híveit is tiszteletteljes távolságban fogja tartani tőle.) Iróniájában azonban megint nem a rang vagy a vagyon gőgje szólal meg, hanem a szellemé: a gyorseszű ember riposztozási hajlama, a művelt világfi sziporkázó ötletei s a higgadt férfi természetes irtózása a patetikus helyzetektől, melyeket frivol ellenpontban szeret feloldani. Az egész "oligarcha-vád" legfeljebb ebben az értelemben áll meg, semmiképp sem elsődleges, társadalmi jelentésében: jól tudjuk (s tudja Kemény is), Széchenyi undorodott a rendiségtől, melyet megdönteni akart, s legmélyebb lojalitása épp az oly szánva szeretett magyar parasztnak szólt! XXX Korszakos művében, a Hitel-ben, ugyanilyen utolérhetetlen biztonsággal pécézi ki politikai közvéleményünk két sarkalatos, a századok által "megsszentelt" axiómáját s ront dühödten nekik. Az egyik: "a kormányban fekszik hátramaradásunk oka"; a másik: "a magyar dicsősége a múltban van, híre Mohácsnál elenyészett". (246.0.) Ingerültségét elsősorban nem ezen állítások elméleti tarthatatlansága vívja ki (végtére